Hogyan lehet még eredményesebb a közösségi média oldalaid?

Hogyan lehet még eredményesebb a közösségi média oldalaid?

Ha a Facebookot arra használod, hogy,
a szolgáltatásod hírdeted és mindig azt írod, hogy a szolgáltatásod ilyen és ilyen akkor kudarcot fogsz vallani. Ezek mind mind elavult módszerek a Facebookon, hiszen ilyen üzenetekkel nem tudsz kapcsolatokat építeni, ezzel nem építed a facebook oldalad közösségét. A facebook elsősorban közösségi felület ahova kikapcsolódni, szórakozni, informálodni és ismerősökkel beszélgetni járunk. A Facebook oldaladra tekints úgy mint a személyes oldaladra. Írj magadról vállalkozásodról, Sikeredről, kudarcaidról, érdekeségekről és
ezekről a véleményed oszd meg.

A Közösségi média oldalaidon a követőid egy része csak azért követ mert tanulni szeretne ingyen, vagy csak érdeklődik a téma iránt. A követőid é másik fele pedig fizetne is azért, hogy a problémáját megold. Van aki kisebb összeget szánna erre van aki nagyobb összeget is. Őnekik az igényeiket kell kielégítened, megismertetned magad, és a bizalmukat elnyerned. 

 A vásárlásokhoz szükséges kialakítanod a következőket:

    1. A figyelmet keltsd fel érdekességekkel, tanulságokkal, tanításokkal, sztorikkal, kérdésekkel, tesztekkel, humorral. 
    2. A bizalmukat nyered el, Bebizonyítod a szakértelmedet, Becsületes, megbízható imázst alakítasz ki. Jó saját sztorikkal megmutatod a saját stílusod, személyiséged, az eredményeid.
    3. Pozicionálj. A versenytársaitól megkülönböztetve a célcsoportjaidnak személyesebb nagyobb segítséget nyújtasz. Pl: vitamin gyártó cég, sportolóknak speciális multivitamint gyárt ami sokkal jobban hozzájárul a sport teljesítményük fejlesztéséhez, mint a konkurens vitamin. 
    4. Őszinteség. Látszik, hogy egy becsületes ember vagy és mindig az igazat mondod, nem ferdítesz, hogy ez miatt megnyerd az embereket. Nem akarod becsapni az ügyfeleket, nagyot ígérni, hogy biztosan vásároljanak. 
    5.  Nyer nyer alapon közelíti meg a dolgokat. Azt akarod, hogy ugyanolyan mértékben profitáljon ebből az ügyfél ahogy te profitálsz.

Ezek alapján a posztjaidat a következőképpen készítsd el:

  1. Keress egy figyelemfelkeltő képet, vagy a videóhoz készíts egy figyelemfelkeltő indexképet. A kép vagy fotó lehet szokatlan, nem a témához szorosan kapcsolódó kép. Ha személyt ábrázol akkor mély érzelmeket fejezzen ki. Nagyon nagy örömet, meglepődést, depresszíót, stb.

     

  2. Kíváncsiságot felkeltő címsorok.
    • Tudtad-e kérdések
    • Hogyan kezdetű kérdések
    • X tipp jellegű kérdések
    • X ok, hogy miért kellene…
    • Így kerüld el….

 3.A poszt tartalma.

Jó poszt témák, problémákról, tévhitek, félelem, vágy, megoldás, tippek, sztorik, ügyfél vélemény, ügyfél story, aktualitások amik pont most a problémája a követőidnek, bemutatod amivel segítesz, apró tippek ami felkelti az érdeklődést a fizetős szolgáltatásra.

 

A közösségi média oldalaid lényege, hogy megismerjenek téged, a vállalkozásod és betekintést lássanak a vállalkozás működésébe.

Feladat, Challenge:
Nézzük meg mindezeket gyakorlatban!

Készítsünk el együtt el egy posztot Facebookra és Instagamra ami jobb elérést fog elérni mint a többi posztod.

1. Legyen a címsor figyelemfelkeltő hatásos.

A mentor programom résztvevőimnek megosztok egy 50 címsor sablon pdf dokumentumot amivel könnyen tudnak jó címsorokat írni. Ebből megosztok veled 5 darabot amiből kiválasztva eltudod készíteni
az első figyelemfelkeltő címsorod.
Hogyan tudod megóvni magad attól, hogy (problémák)?
– Pl: Hogyan tudod megóvni magad attól, hogy folyamatosan visszahízd a
keservesen lekoplalt zsírtömeget?
Hogyan érd el (az eredményt) (könnyedén/egyszerűen)?
– Pl: Hogyan csökkentsd a testsúlyod, úgy, hogy közben finomakat eszel,
és nem kell számolnod a kalóriákat?
Miért hazugság az, hogy (valamilyen állítás megcáfolása)
– Pl: Miért hazugság az, hogy lefogyni nehéz?
Minden amit tudnod kell a [problémáról] és annak leküzdéséről!
– Pl: Mindent amit tudnod kell a gyorsanfelszívodó szénhidrátokról
és, hogy mivel helyettesítsd ezeket.
Számolj le egyszer és mindenkorra a (problémával, élethelyzettel)!
– Pl: Számolj le egyszer és mindenkorra a nassolással, ami miatt nem
tudsz fogyni.

2. Használj emojikat, hangulatjeleket a posztjaidban.

A hangulatjelek szinesítik a posztot, a figyelmet vonják magukra és pozitívabb töltést adnak a posztjaidnak. A posztod elején és a végén mindenféleképpen szerepeljen 2-3 emoji ami a poszt hangulatát írja le.

3. A követőidet vond be a posztba kérd, hogy szóljanak hozzá a
poszthoz.

Olyan kérdést tegyél fel a posztod végén amire röviden lehet válaszolni, pár szóban le tudják írni, mert a legtöbb követőd aki nem ismer annyira bizalmasan nem fogja a gondolatait hosszasan kifejteni. Illetve nagyon jó még a szavazás, hogy egy betűvel szavazzon. Pl: Kérdezd meg, a követőket, hogy mit esznek a délutáni nasi chips helyett és miket ajánlanak az édességek helyett.

4. Tördeld a sorokat!
4-5 sor szöveg után hagyj a leírás szövegeidben egy üres sort a könnyebb olvashatóság érdekében. Egyszerűsisd a mondajtjaidat, vagy egyszerűen csak felsorolásokat írj emojikkal kiegészítve a mondatok elején.

5. Instagramra keress helyes hashtageket.

Keress új hashtageket a tartalmaidhoz, nézz körül követőid és versenytársaid képei között és meríts ihletet az ő címkéikből. Érdemes továbbá általánosságban utána járni, hogy iparágad legnépszerűbb influencerei mely hashtageket alkalmazzák.Próbáld ki a kapcsolódó hashtageket Amikor beírsz egy hashtaget az Instagram keresőjébe, megjelenik egy legördülő menü, ahol a kereső felsorolja a kapcsolódó címkéket is. ezeket is használhatod.

Legnépszerűpp hashtagek:
#egészség #siker #vallalkozas #fejlődés #mutimitedzel #eletmod
#edzés #élet #fittleszek #életmódváltás #eletmodmentor
#életmód #mutimitcsinalsz #motiváció #célok #instamagyar #instahun
#ig_hungary #instakozosseg #ikozosseg #mik #magyarig
Ezekből bátran válogathatsz az iparágadhoz megfelelőt.
javasolt egy poszthoz 10-20 hashtag használata.

Így néz ki én nálam egy facebook poszt

Ha egy oldal aktív, akkor a Facebook, instagram algoritmusa úgy ítéli meg, hogy az emberek szeretik ezen oldal anyagait, így az újabb posztoknak is nagyobb elérést ad. Ez egy önmagát gerjesztő pozitív folyamat, ami természetesen, hanyagság esetén ellenkező irányba is el tud indulni. Ha keveset posztolsz és fogy az interakció like, hozzászólások a posztokhoz, akkor a Facebook úgy fogja ítélni, hogy az emberek már nem érdeklődnek ezen oldal  iránt és az elérést csökkenti vagyis egyre kevesebb embernek mutatja meg a posztot. Azonban ha az oldal vezetője jól menedzseli a közösséget, sűrűn posztol, kommentel, aktivitásra biztatja az embereket, mozgatja a közösséget, akkor biztos, hogy az elérés is növekedni fog.

 

További hasonló blog cikkek!

Hogyan indítsd el a vállalkozásod?

Hogyan indítsd el a vállalkozásod?

Mi a vállalkozás célja?

Egyesek szerint a vállalkozás célja a profit, a nyereség, hogy minél több pénzt keress vele és meggazdagodj. Mások több szabadidőt szeretnének, kevesebbet dolgozni mint alkalmazottként. Ez az első évben biztos nem fog sikerülni amikor még a szárnyaid bontogatod. Van aki a saját szabadidős tevékenységét látja a vállalkozásában, hogy a hobbijának tudjon élni. Ez is nagyon jó, és lényeges, hogy szeresd amit csinálsz, de az elsődleges cél az értékteremtés legyen. Vagyis amit csinálsz, vagy eladsz az érték legyen a vásárlódnak, ügyfelednek. A vevőidből élsz tőlük kapod a pénzt fizetséget, és ők értékelik a vállalkozásod. Ha rossz vevő véleményeket kapsz akkor rossz híredet fogják kelteni. De ha megvannak veled elégedve akkor ajánlani fognak az ismerőseiknek, gyorsan tudsz növekedni, fejleszteni, Brandedet építeni és az áraid emelni.

Ezért nézd, hogy mi az igazi érték a vásárlóidnak. Azok a vállalkozások mennek csődbe legelőszőr akik az értékteremtés, helyett a nagy nyereségre koncentrálnak. Minden induló vállalkozás kezdeti időszakban nehézségekkel fognak szembenézni. Van aki kisebbel, lesz aki nagyobbal. Ha ezeket nem orvosolod azonnal szintél kiesel a vállalkozói játékból. Ez a második leggyakoribb oka, hogy egy vállalkozás tönkremegy az első 5 évében. 


Merj vállalkozni! – Tűzz ki célokat! – Álmodj nagy anyagiakról!
És ez mellett tervezd meg, hogy kinek mekkora segítséget nyújtasz!

Sokaktól hallhattad már, hogy vállalkozást csak nagy tőkéből lehet indítani és pénzt csak pénzből lehet csinálni.

EZ NEM IGAZ! 

Ha a célod, az álmod egy szálloda, egy kaszinó, egy plaza, akkor igen ezekhez több millió forint kell az  induláshoz.
De, ha neked a vállalkozás ötleted virtuális asszisztens, coach, fényképész, masszőr stb (további szolgáltatás alapú vállalkozások) akkor neked a vállalkozás indításhoz, csupán eszközökre kell kiadnod pár százezer forintot. 

A Vállalkozás alapja, hogy szeressük amit csinálunk, jól érezzük magunkat munka közben és értékes legyen számunkra is és a vásárlóink számára is amit adunk. Ne az legyen benned, hogy amit szeretnél csinálni azt már csinálják sokan és túltelítettség van a piacon. Minden vállalkozás egy problémát old meg.

Keress egy célközönséget akiknek a problémáit megtudnád oldani másképp mint a konkurensed, ami nekik nagyobb érték volna, nagyobb segítség és máris megvannak az ügyfeleid. (Na jó nem egy csapásra lesznek meg, de ez a rövid, elmélete hogy hogyan legyen ügyfeleid. a többi a 3 pontos modellen múlik.)

Nem mindenki születik vállalkozónak, de bárki azzá válhat.


Ha megtaláltad, hogy mivel indítanád a vállalkozásod akkor ezt a 3 dolgot vizsgáld meg benne.

Szereted-e? Akár évekig, évtizedekig is csinálnád? Büszke tudsz-e rá lenni?

– Jó vagy-e benne? Van- e tehetséged hozzá? Teremt-e értéket a vállalkozásod a vevők számára?

– Anyagilag megéri-e? Annyit tudsz-e keresni vele amennyit szeretnél? Mennyire profik a versenytársak? Tudsz-e versenyezni ellenük? A világ 9. legjobb póker játékosa sem fog leülni egy asztalhoz játszani nagy tételben a nála jobb 8 játékossal. 


Biztos hallottad már te is, hogy 10 induló vállalkozásból 8 elbukik. Ha nem is 10 -ből 8 vállalkozás, de sok elbukik, csak azért mert nem követik ezt a 3 pontos modellt.

A 3 pontos modell!

– Vizsgáld meg a sikeres versenytársakat!

– Modellezd le a működésüket, vagy legyen egy ütős üzleti modelled!

– És tanulj ez mellett a szakmádról, és a marketingről amivel fejleszted a vállalkozásod!

Akik ezt a 3 elvet nem követik azok egy lejtő pályára vezették a vállalkozásukat ami egyenesen egy nagy szakadékba vezet. 


Azt kínáld amit a vevők szeretnének, és úgy kínáld, hogy megszeressék!

Törekedj tehát arra, hogy valódi igényeket elégíts ki. Mindig olyat nyújts a vevőidnek amit értékesnek tartanak, amire vágynak, amire szükségük van, amit hiányolnak, amitől jobbnak, többnek érezhetik magukat, amivel örömet szerezhetsz nekik. nők és férfiak egyaránt sokkal jobban vásárolnak érzelmi alapon, mint tudatosan. 

Ha érzelmileg megtud fogni a szolgáltatásod, vagy a terméked akkor azt nem is kell “nyomulósan eladnod”, nem kell tukmálnod, vásárolni fognak tőled, vágyni fognak arra amit akarsz adni, és meg akarják szerezni mert egy problémát oldasz meg egy vágyat elégítesz ki. 

A legtöbb esetben nem azt nézik, hogy mit tud a terméked/szolgáltatásod melegít, hűt, gyógyít, gyors, erős a motorja stb. Hanem azt, hogy milyen érzelmeket vált ki. Kényelmes, biztonságos, nyugtat, anyagi befektetés, magabiztosságot ad, örömöt okoz stb. 

Minél jobban ismered a vevőid annál jobban ki tudod elégíteni az igényeiket és így fogod tudni, hogy mire vágynak. Ezt pedig egy alapos piackutatással tudod kideríteni. 

A piackutatást azt évekkel később is időközönként újra el kell végezni. Mert az emberek igénye változik és ha nem reagálsz erre a változásra akkor elkezd hanyatlani a vállalkozásod. A cégek akiknek évekig jól ment és egyszer csak romlani kezdenek az eredményeik, csökkennek a bevételek és csődbe mennek, egyik leggyakoribb oka, hogy nem mérték fel újra a piaci igényeket és módosítottak ez alapján a termékükön, szolgáltatásukon. Tesztelés legegyszerűbb formája az lehet kérdőív, vagy termékminták küldése a célközönségednek.

 Piackutatás után a pozicionálásod dolgozd ki amiről itt olvashatsz.


Összefoglalva még egyszer hogy mik a teendőid.

 1. A vállalkozás ötletedet vizsgáld meg, hogy megfelel-e ennek a 3 pontnak. 

– Szereted-e?
– Jó vagy-e benne?
– Anyagilag megéri-e?

 2. Vizsgáld meg a versenytársakat keress rá a legjobbakra a googleben! 

3. Legyen egy jó üzleti modelled vagy modellezd le a sikeres versenytársakat!

4. Tanulj folyamatosan a szakmádról, képezd magad tovább, és tanulj marketingről, hogy fejlődni tudjon a vállalkozásod! 

 

További hasonló blog cikkek!

Miért fontos a design a weboldaladon?

Miért fontos a design a weboldaladon?

A weboldaladnak a célja, hogy felkeltse a látogatód kíváncsiságát, ezután megtartsa a figyelmét, megtalálja az ő panaszára kínált terméked vagy szolgáltatásod, bizalmat szavazzon neked és vásároljon.

A figyelem felkeltését, a kíváncsiság felkeltését könnyíti meg a design. 

 

 1. A design tükrözi a vállalkozásod színvonalát!
Ha egy oldal ronda, igénytelen, csicsás, akkor Az ismeretlen látogatóid gagyi, gyenge minőségű,  ízléstelen, átlagos vagy átlagon alulinak fogják hinni a terméked, szolgáltatásod mert a weboldalad stílusa ezt a látszatot mutatja.. 

Viszont ha szép, átgondolt, letisztult, stílusos a honlapod akkor a látogatók minőségi, prémium, egyedi, különlegesnek fogják gondolni a vállalkozásod.  

 
2. A weboldalon az első benyomást a megjelenés (design) képezi!
A weboldalon az első benyomást a megjelenés (design) képezi. Egy vonzó weboldal sokkal valószínűbb, hogy vásárlásra, időpontfoglalásra, asztalfoglalásra ösztönözi a látogatót. 
 
Első lépésben legyen szép, esztétikus. Ez a honlap fogja képviselni a vállalkozását. A látogatók a weblap stílusával fogják azonosítani a céged. 
Ha egy oldal ronda, igénytelen, csicsás, akkor minket is annak fognak tartani, viszont ha szép, átgondolt, letisztult, akkor a látogatók ezt fogják a vállalkozásunkról gondolni. 
 
A weboldal kinézete érzelmekre hat színekkel, képekkel, elrendezésekkel. 
A hatásos webdesign Azt a benyomást váltja ki a célcsoportból, amely segíti weboldalunk céljának elérését. 
 
A jó design vonzza a látogató tekintetét, felkelti az érdeklődését. Utána pedig megkönnyíti és egyszerűbbé teszi az üzenet megértését. És nem vonja el a figyelmet a tartalomról. 
 
 
3. Pozicionál Megkülönböztet a konkurenciától!
Az egyik legfontosabb, hogy a konkurenciától megkülönböztessük magunkat megmutassuk az értékeinket. Egy szebb design. Iparágtól eltérő színvilág, egyedi grafikák a weboldaladon,  ezekről képek a közösségi média oldalaidon összehasonlíthatatlanná tesznek a konkurensekkel szemben.
Már egy egyedi színvilág tudja a vállalkozásod pozicionálni az iparágadtól eltérő színekkel. 


 
4. Könnyebben megjegyezhető leszel!
Ha valami eltérő, szokatlan, feltűnően szép akkor annak az emléke tovább megmarad az elménkben. Dobd fel az oldalad egyedi grafikákkal, formákkal, egyedi háttérképekkel, és szokatlan fotót.
 
Legyen valami olyat eleme a weboldaladnak amitől megjegyezhető leszel. Ezzel nem azt mondom, hogy zsúfold tele a weboldalad minden csicsás elemmel mert azzal pont az ellenkezőjét váltod ki.  A jó design az amiből, már nem tudsz mit elvenni.
 
 
5. Exlusive hatást kelt!
Egy szép csomagoláshoz első látásra magas minőséget társítunk és fordítva csúnya csomagoláshoz gyenge minőséget társítunk , mert minden luxus terméknek, a design-je szép és a minőségük kifogástalan. megbízhatóbb hatást kelt.

Egy szép design mindig könnyebben eladja a szolgáltatást, terméket. Egy szebb csomagolás a konkurenseidhez képest feljebb pozicionál.

 

6. A terméked, szolgáltatásod magasabb árakon adhatod!
Minden iparágban a drágább és a legdrágább termékeknek a design-je kifogástalanul szép, hogy a minőség mellett vizuálisan is bemutassák, hogy ez a legjobb. A te áraid is könnyedén megtudod emelni egy jó design-el 10-20-30% -al. 

Termék fejlesztés után ez a második legjobb stratégia, hogy emelni tudj az áraidon. 

 

Kiemelten fontos a design ha a googleben hirdetsz, mert a googleben böngészők nagy figyelmet fordítanak a designre, mert kevés információ alapján kell dönteniük, hogy kitől vásároljanak.

Ha látógatóid egy átlagos, vagy kevésbé szimpatikus honlap kinézetet lát nálad, akkor nem vagy egy sikeres vállalkozó a szemükben. Mert egy sikeres vállalkozónak a honlapja modern, szép.

Ha a konkurensednél gyengébb a design az oldaladon akkor a konkurensedet sikeresebbnek látom a weben és online inkább tőle vâsârolok ismeretlenül, mert szimpatikusabbnak tűnik.

Ugyanígy az offline eladásban is a szép, ami könnyebben elad. Egy szebb csomagolású terméket többen vásárolnak. 

Hostes lányoknak csak szép hölgyeket választanak pontosan ezért. Ha a konkurensed honlapja szebb, modernebb, és nem akarsz lemaradni a konkurenstől akkor neked is át kell alakítatnod a honlapod egy webdesignerrel.

További hasonló blog cikkek!

Hogyan adj el egy sztorival?

Hogyan adj el egy sztorival?

A tények ismertetése nem elég ahhoz, hogy szoros, érzelmi kapcsolatot alakíts ki az emberekkel, így ők nem igazán tudnak azonosulni a cégeddel, a gondolataiddal, a termékeiddel vagy szolgáltatásaiddal. A történettel átadott információkra az emberek könnyebben visszaemlékeznek, jobban megragad az agyukban, míg a száraz adatok nagyon gyorsan elfelejtődnek. 

Vagyis, ha azt akarod, hogy eszébe juss az embereknek, emlékezzenek rád és arra, amit mondtál, akkor a marketingüzeneteket lehetőség szerint történetté kell alakítani. Az ügyfelek sikertörténetei azt mesélik el, hogy milyen sikereket értek el a termékeid, szolgáltatásaiddal. 


Ezek a történetek kifejezetten hatásosak, és remekül szemléltethetik, hogy miért a te “márkád” az ideális választás leendő ügyfeleid számára.

Az a jó történet amivel könnyen tud azonosulni a követőd. Egy jó történet a szolgáltatás, termék értékét növeli. Az eladást nagy mértékben segíti, és segít megérteni a vállalkozásod célját.

A sztorid ennek a három dolognak feleljen meg.

– Relevancia: A történet az olvasó számára fontos dologról szóljon!

– Rezonancia: A történeted érzelmekre hasson. 

– Reakció: A sztorid vásárlásra ösztönözzön. 

Elsőnek kezd a problémával!
Vázold fel a kezdeti problémás helyzetet és azt, hogy mi történhetett volna ha ez ügyben nem cselekedett volna a történet főszereplője. 

Pl: Laci 40 éves és 30 kg súlyfelesleggel küzdött. Neki már komoly kihívást jelentett a harmadik emeletre fel lépcsőzni. Az 5. lépcsőfordulónál már úgy érezte, hogy majd kiugrik a szíve és nem kap levegőt. De ez még kisebb probléma a duzzadt visszeres lábfájdalmai mellett. 

Vázold fel az együttműködés kezdetét!

Hogyan kezdtétek el a közös munkát? Mivel kezdtétek? Milyen célokat tűztetek ki?
Termékeknél pl: Táplálék kiegészítőt, hogyan kezdte el szedni az ügyfeled? Mik voltak a kételyei? És mi volt az ami meggyőzte, hogy kipróbálja a terméked?

 

Beszélj a sztoridban a sikerekről és a kudarcokról!

Folytasd a kezdeti sikereket az együttműködés közben felmerülő nehézségekkel, problémákkal és, hogy ezeket hogyan oldottátok meg. Termékeknél a termék előnyéről írj, a jótékony hatásáról és a lehetséges mellékhatásokról. 

 

A történetedet fejezd be a sikerrel! 

Mond el, hogy mennyi idő alatt teljesült a kezdetekkor kitűzött cél. Mond el, hogy mit érzel most, mi változott.

És a végén Kínáld fel az ajánlatodat! 

Hogyan Kínáld a terméked, szolgáltatásod ajánlatát blog cikkem alapján készítsd el az a ajánlatod.

A sztorid befejezéseként követőidnek mond, hogy az ő a célját ugyanezzel a módszerrel teljesíteni tudod.

További hasonló blog cikkek!

Hogyan Kínáld a terméked, szolgáltatásod ajánlatát, úgy, hogy olyan vonzó és értékes legyen mint egy Ferrari?

Hogyan Kínáld a terméked, szolgáltatásod ajánlatát, úgy, hogy olyan vonzó és értékes legyen mint egy Ferrari?

Állíts össze egy csomagajánlatot a szolgáltatásodból! Ahelyett, hogy egy alkalmat árulnál, hozz létre egy csomagajánlatot, többféle tartalommal kiegészítve, és árazd úgy, hogy kedvezőbb legyen a  csomag ajánlatodat választani! Mutatom, hogy hogyan csináld.

1. Legyen profi a grafikája a design.
Egy ajánlat akkor üt a legnagyobbat, ha nem csak leírva, de ránézésre is izgalmas, látványos! Egy értékesítő weboldalhoz, szórólaphoz, de egy értékesítő Facebook, Instagram poszt képhez is érdemes egy designert megbízni mert egy profi ajánlathoz,

egy stílusos megjelenéshez, amit prémium szolgáltatáskén akarsz eladni ahhoz elengedhetetlen a magas minőségű design kép, grafika, hogy azt a hitelességet, profizmust tükrözze amit te képviselsz. 

Figyelj oda tehát, hogy vizuálisan is lenyűgözzön az ajánlat tartalma, minősége, és a fotó alapján is tudjak vágyakozni utána!

 

2. Fejtsd ki az ajánlat értékét!
Leggyakoribb hiba, hogy a szolgáltató vállalkozók csak a szolgáltatásukat mondják el és az árat és a konkrét közös munkát vázolják fel. És egy Személyedző pl alapvetőnek gondolja, hogy az ügyfél tudja, hogy állapotfelmérést, motivációs tippeket kap. 

De ezt nem biztos! Nem tudja mindenki, hogy miket tartalmaz alapvetőleg a szolgáltatásod.. Ezek is értékek! És igenis írd bele az ajánlatodba! Minél több ilyen információval egészíted ki az ajánlatod annál megkülönböztethetőbb, vonzóbb az ajánlatod a konkurenciáéhoz képest.

 

3. Pakold tele minél értékesebb bónuszokkal!
a bónuszok segítségével egy ajánlat értékét látványosan megtudod
emelni. Minél több bónuszt pakolsz egy ajánlatba, annál kelendőbbé tudod tenni. 

A bónusz az az ajándék, amit az ajánlat keretén belül odaadsz a szolgáltatás mellé ajándékba. A bónusz lényege, hogy olyan dolog legyen, ami értéket képvisel a vevőid számára, és ez neked nem kerül nagy költségbe. Ilyen lehet 1 munkafüzet, oktató dvd. 

Egy táplálák kiegészítő csomag, vitamin csomag. Nem szükséges a bónuszodnak kapcsolódnia a termékedhez, szolgáltatásodhoz. A lényeg, hogy olyan dolog legyen aminek örülnek.
És ha minnél több a bonusz ajándék, annál vonzóbb az ajánlat.

 

4. Adj egy vonzó, kreatív nevet az ajánlatodnak!
Elkészítetted az ajánlatodat. Adtál hozzá sok jó bónuszt. Az értékeket felvázoltad. Egy hangzatos névvel keltsd fel még a figyelmet! Pl egy személyedzőnél a 3 hónapos zsírégető vip program helyett, mondhatja azt, hogy: Bikini alakformáló program strandszezonra. 

Ehhez hasonló szövegre már igen felkapja a fejét a célközönsége, mert ebben már érzelmek vannak, egy nagy vágy. Ebben benne van az ígéret, bele van írva, hogy mit kap a vásárló.

 

5. Legyen egy hangzatos, izgalmas garanciád!
Ma már alapvető elvárás, hogy garanciát adj a szolgáltatásod, terméked mellé. Az a vállalkozó, aki nem vállalja a felelősséget azért amit árul, az nem megbízható. 

De nem csak a pénz visszafizetési garancia létezik, mint hiteles garancia. ügyfél visszajelzések, verseny díjjak, média szereplés,  és minden olyasmi ami a hitelességed növeli azzal a garanciád is tudod prezentálni.
PL: ha 30 ügyfelemnek tudtam segíteni 5-25 kg-ot fogyni. Garantáltan neked is tudok segíteni!

 

6. Az ajánlatod csak limitált ideig legyen elérhető!
Egy ajánlat akkor jó, ha nem tart örökké. Sokkal izgalmasabb, ha csak időszakosan, vagy alkalmilag lehet valamit beszerezni. Annál is inkább építened kell erre a motivációra, mert az emberek egyre jobban hajlamosak a halogatásra. 

Ha egy döntéshez nem tartozik végső határidő, akkor képesek vagyunk a végtelenségig halogatni.

 Annak érdekében, hogy ez ne következzen be az ajánlatod esetén, szükségszerűen limiteket, határidőket kell kapcsolnod hozzá. Lehet a döntésed vagy-vagy, tehát vagy határidőt, vagy darabszám limitet alkalmazol. De alkalmazhatod egyszerre is, mindkettőt. 

Annál nincs erősebb motiváció, mintha valami megszűnik és nem lesz kapható. Ez a legerősebb motiváció. Ha viszont erre nincs lehetőséged, mert például olyan termékből vagy szolgáltatásból készítettél ajánlatot, amelyik évközben,

folyamatosan is elérhető, akkor nem muszáj a teljes ajánlatot beszüntetned. Elég, ha azt mondod, hogy az ajánlatod bonusza, garanciája elérhető egy limitált ideig.

További hasonló blog cikkek!