Hogyan tartsd biztonságban a weboldaladat

Hogyan tartsd biztonságban a weboldaladat

Murphy törvénye szerint „Ami el tud romlani, az el is romlik.”  Ez igaz a honlapokra is. 

A biztonság kérdése egyre fontosabbá válik. Hiszen nap, mint nap hallani nagy cégekkel szembeni támadásokról.

Szerencsére már egyre jobban tudunk védekezni az ilyen támadások ellen, és amíg te “kis hal vagy” a weboldaladdal az online tengerben, vagyis kevésbé ismert (milliók számára) az oldalad, annál kevesebb támadás fogja érni az oldalad, annál kevesebb hacker akarja feltörni az oldalad.

Viszont vannak robot támadások is, és a software, rendszer is megtud hibásodni, aminek a megelőzésére, karbantartására, helyreállítására szintén van lehetőségek. Ezeket mutatom be a blogbejegyzésemben.

Ha az itt leírtakat követed és betartod minden pontját akkor a lehető legtöbbet teszed meg azért, hogy a honlapod a legnagyobb lakattal védett biztonságos oldal legyen.

 

1. Adminisztrációs felület védelme

Az adatfeldolgozó felület a WordPress vezérlőpultja amihez a felhasználóneveddel és egy jelszóval tudsz hozzáférni.
Itt a vezérlőpultban tudod szerkeszteni az oldalad, itt tudod az oldal kinézetét, oldal képeit, szövegeit cserélni, és itt állítod be a bankkártya adataid is, hogy hova utalja a bank a pénzt amikor vásároltak az oldaladon. 

Ha egy idegen támadó ide az adminisztrációs felületedre be tud lépni, akkor az egész oldaladat meg tudja semmisíteni, letörölni, módosítani, vagy az utalásokat az ő számlájára irányítani.

Ennek a megelőzés érdekében egy nagyon erős jelszót állíts be ami
10-20 karakter hosszú és kis, nagy betűket, számokat, speciális karaktereket tartalmaz. Pl: FuR@M@gus66712$

Második, hogy korlátozd a hibás jelszók megadásának a lehetőségét.
Ezt is megtalálod a kezelőfelületed beállításai között vagy bővítményt állíthatsz be hozzá.

A bővítmény beállításaiban megtudom adni, hogy pontosan hány hibás belépési próbálkozás után tiltson le valakit a rendszer. 
Pl ha tízszer hibás jelszót írt be a bejelentkezéskor akkor kitiltja a rendszer és nem engedi neki tovább próbálkozni a belépéssel.

 

2. Biztonsági mentések

A biztonsági mentések készítése nagyon fontos. A tárhelyed is folyamatosan hoz létre és raktároz el adatokat a weboldaladról, de mindenhol előfordulhatnak problémák, vagy az is lehet, hogy a mentések ütemezése nem fedi az igényeidet. Ha a weboldalad neked is az egyik legféltettebb kincsed, akkor ne hagyd, hogy másokon múljon a sorsa!

A biztonsági mentésekkel visszaállíthatjuk a hibás weboldalad egy korábban jól működő verzióra. 

Erre is találsz sok plugint ehhez az updraftplus bővítményt használom, ami a legjobbnak vélt a sok találat közül. A fizetős verzióját használom ami a legbiztonságosabb.

 

3. Weboldal gyorsítása 

Ha nem elég gyors a weboldalad, túl sokat kell várni arra, hogy betöltsön, akkor a látogatók még odáig sem fognak jutni, hogy elolvassák az oldalad elejét. Még azelőtt ki fognak lépni mielőtt betöltődött volna az oldalad.

Egy átlagos weboldal betöltési sebessége 3-5 másodperc. 
Ha az oldalad több mint 5 másodperc mire betöltődik akkor az javításra szorul. Ezt a Gt Metrix oldalon tudod ellenőrizni.

A weboldal gyorsítására is vannak  bővítmények amik részben jó megoldások lehetnek, de teljes körű,  tartós megoldást egy szakember kódok beállításával tud adni.

Sok esetben elég egy bővítmény ami képes a betöltés sebességét 3 másodperc alá vinni, viszont a plugin csak pár beállítást módosít így lehetséges, hogy egy rendszer frissítés után újra lassul a weboldalad, ami miatt újra kell végezned a gyorsítási feladatokat. 

Ehhez javasolt hetente ellenőrizni a weboldalad gyorsaságát , és a gyorsító bővítmények megfelelő működését.

 

4. A bővítmények, wordpress rendszeres frissítése

Igaz, hogy van már automatikus frissítés is, de sokszor találkoztam már azzal a problémával, hogy több plugin automatikus frissítése összeakadt, felülírt egy kódot a programban és ez miatt az oldal összeomlott, nem volt elérhető az oldal, vagy részben funkciókat állított le. Pl egy gomb nem működik. 

Van amikor észre sem vesszük, hogy a weboldalunkon valami hiba történt egy frissítés miatt mert mi saját magunk az oldalunk nem böngésszük naponta, csak akkor kellemetlen, ha pl ez miatt nem kapunk meg egy termék rendelést, vagy egy üzenetet, és így egy vásárlót, ügyfelet veszítettünk el. 

Egy figyelmes karbantartással ezeket a több 10 vagy akár százezret fizető ügyfeleket, vásárlókat tarthatjuk meg. 

Ezért javaslom, hogy hetente te saját magad vagy a fejlesztőd végezze el a bővítmények, a WordPress frissítéseket és teszteljetek le mind funkciót a honlapodon, webáruházadban.

 

5. Cache gyorsítás

A cache egy olyan nagyon gyors működésű tároló, amelyben a gyakran használni kívánt adatokat átmenetileg tároljuk (“rejtjük”) azért mert így azokhoz sokkal gyorsabban hozzáfér az oldalad mintha mindig az eredeti, lassabb elérésű forráshoz kellene nyúlnunk.

A Cache elmenti a látogatód böngészőjében az oldalad egy részét és így amikor következőleg a honlapodat megnyitja gyorsabban fog neki betöltődni, és a Cache elmenti a látogatód adatait amit megadott egyszer a honlapodon, pl neve címe, telefonszáma. 

A cache szintén egy bővítménnyel elérhető, szerkeszthető. Komolyabb szintű használata már programozói tudást igényel. 

A gyorsítótárat célszerű időként törölni, üríteni. Ugyanis ennek az eljárásnak az az aprócska hátránya van, hogy amíg mindig a böngésző gyorsítótárából kerül betöltésre az oldal, addig, hogyha változtatás történik a honlapon, azt a weboldal látogató valójában nem fogja látni, mert nem a gépe nem a szerverről hívja le a friss fájlokat, hanem a saját számítógépéről.

 

6. SSL tanúsítvány

Az SSL tanúsítvány beállításával a látogatóid védettebb csatornákon keresztül továbbíthatják adataikat, a weboldaladat pedig „Biztonságos” jelöléssel ajánlják a böngészők, amitől megbízhatóbbnak tűnsz és nagyobb lesz a forgalmad.  

Az SSL beállítással bizonyos információknak, mint a hitelkártya adatok, fiókbelépéshez szükséges adatok és egyéb kényes információk adatait nem közli a rendszer a weboldal tulajdonossal és a weboldal fejlesztőivel, így teljesen biztonságban vannak a bank- hitelkártya adatai a vásárlóidnak. 

A webáruházaknál ez már kötelező beállítás a weboldalaknál ahol nincs  bank- hitelkártya fizetési beállítás nem kötelező, de ajánlott mert ezzel is hitelesebbnek tűnik az oldalad. 

 

7. Robot támadások, spam-ek ellen védekezés

Minden honlapot megtámadják a robot hack programok. 
Legtöbbje csak hirdetés üzeneteket küld angol nyelven, hogy vásárold meg az ő kiegészítő programjukat a honlapodhoz, viszont vannak olyan robot spam támadók akik üzenetben vírusos linkeket küldenek.

Ezért, hogy  ezeket a támadásokat kivédjük telepítünk a kapcsolati formunkhoz egy bővítményt. Ezt szoktad látni amikor be kell pipálnod egy oldalon, hogy nem vagyok robot.

 

 

8. Átirányítások kezelése

Ha már régebb óta van weboldalad, akkor valószínűleg nálad i
s előfordult, hogy megváltozott valaminek a linkje. Lehet, hogy egy új oldalt készítettél más koncepcióban,vagy esetleg kitöröltél egy oldalt stb.

Azt sem a látogatód, sem a Google nem díjazza, ha olyan 
linkek maradnak a rendszeredben, ami mögött vagy nincs semmi, vagy hibás tartalom van.

Ilyenkor okosan át kell irányítani a régi, már nem élő linkeket az újra. A látogató sokszor észre se veszi, hogy egy másik oldalra kerül, mint amilyen linkre kattintott. Számára az a lényeg, hogy a felhasználói folyamat töretlen marad. A Redirect plugin a saját weboldaladon belüli átirányításokat segít beállítani. 

Ezért az oldalaid linkjeit, alodalait, blog bejegyzések linkjeit érdemes ellenőrizni egy bővítmény segítségével.

 

 

9. Törölt hivatkozások ellenőrzése

Az, hogy a linkjeid tényleg a jó helyre mutatnak-e, nagyon fontos mind a látogatóidnak, mind a Google-nek. A sehová sem vezető linkek a törött vagy nem helyesen megadott linkek, amik tipikusan a 404-es hibaoldalra léptetnek.

Azt nem tudod kivédeni, hogy valaki elgépeli esetleg az egyik URL-edet (ezért a 404-es oldal is mindenképp szükséges). Azt viszont megteheted, hogy a végigfuttatsz egy keresőt, ami kilistázza neked a weboldaladon aktuálisan szereplő összes jó és rossz linket.

 

Végszó

Ahogy látod több tényezőre kell figyelni a weboldal karbantartásnál.
Sokszor olyan hibák lépnek fel amit te nem is veszel észre, vagy nem ellenőrzöd, mint pl az adatvédelmi linkek helyes működése, gombok helyes működése, űrlap elküldi-e az üzenetet, tárolja-e a cache a felhasználóid adatait, SSL helyesen működik-e stb. 

Ha maximális biztonságban szeretnéd tudni a honlapod akkor kérd a weboldal karbantartásszolgáltatásom aminél a fent említett mind a 9 pontban szereplő biztonsági feladatokat elvégzem és ellenőrzöm. 

További Hasonló blog cikkek

6 szempont amitől a honlapod profibb lesz a konkurensedétől

6 szempont amitől a honlapod profibb lesz a konkurensedétől

A honlapodnak designben és szöveges tartalomban különböznie kell a versenytársakétól. 
A profizmusod, hitelességed, szakértelmed kell bemutatnod a weblapodon, ami által bizalmat fognak neked szavazni és vásárolni fognak tőled. 

6 szempontot írok amit építs bele a weboldaladba, hogy megkapd a bizalmat a látogatóidtól.

 

 

1. Miről szól a weboldal?

A Weboldalad legfelső részén amit a honlapod megnyitásakor látunk, Írd le 3-5 mondatban, hogy miről szól a weboldalad mi a célja.
Innen tudja a látogatód, hogy most ez az oldal neki szól-e vagy sem.
3-5 mondatod előtt legyen egy címsorod, egy figyelemfelkeltő címsorod amitől kíváncsi leszek a te weboldalad többi tartalmára.

Faék egyszerűen fogalmazd meg, hogy mi a szolgáltatásod kinek kínálod.

Saját példa! 
Ügyfélszerző, stílusos weboldalakat, landing oldalakat, és online hirdetéseket készítek coachoknak, oktatóknak, tanácsadóknak, edzőknek, szolgáltató vállalkozóknak.

Leírtam, hogy szolgáltató vállalkozóknak weboldalakat, hirdetéseket készítek.
Webshopokat, marketing stratégiákat nem készítek mert nem írtam oda.
 Így tudja a vállalkozó, hogy miben segítek neki pontosan. 

Az én 3 mondatom pedig. 
Csak egy jó marketing stratégiával megtervezett weboldal hoz elég vásárlót a tulajdonosának! Online ügyfél szerzéshez egy jó weboldal szükséges, gondosan megtervezett marketing stratégia, és célirányozott hirdetések. Ezekben mind segítek. Görgess lejjebb mutatom a részleteket!

 

 

 2. Miért kell ez a látogatónak?

Itt kell pozicionálnod a vállalkozásod. 
Ha más is kínálja ezt a szolgáltatást mint te akkor meg kell különböztetned a szolgáltatásod a többiekétől. Pozicionálhatsz egy adott célközönségre. 
pl kismama torna. Ha a városban nincs másik kismama tornát kínáló fitnesz edző, akkor ez egy réspiac lesz amivel az összes kismamákat összetudja gyűjteni a személyedzőnk. 

Második ajánlott pozicionálás a szakosodásoddal pozicionálsz. 
Pályakezdő fiataloknak angol oktatás. Szintén, ha ezzel nem foglalkozik senki más a városodban akkor az angol tanárunk eredményesen tud hirdetni a pályakezdő fiatalokra, mint az adott szakosodás specialistája. 

Írj 3-5 problémáról amiről magára ismer a célközönség. 
pl: A hiányos angol nyelvtudásod miatt nem tudsz elhelyezkedni magasabb pozícióban?

Külföldre utaznál, de nem elég erős az angolod, és gyorsan szeretnél megtanulni angolul?

Angol top szakmai oktatóanyagokból nem tudod képezni magad az alapfokú angol tudásod miatt? 
Akkor neked a pályakezdő angol tanfolyamra van szükséged ahol megtanulod….

Egy fiatal elolvassa ezt akinek pont ez a problémája, kevés gondolkodás után vásárol mert pont az ő problémájára kap megoldást ott. 
Pontosan érti, hogy mit kap és mi lesz az eredménye. 
Ezt kell neked is kifejtened a honlapod második szekciójában.

A lényeg, hogy minél személyre szabottabban írd meg a weboldalad, hogy magára ismerjen a látogató. Azt érezze, hogy ezt pont nekem találták ki. 
egy másik stratégia erre.

 

3 pontban vázold fel, hogy honnan hova juttatod el a látogatód.

1. Nehezen szólalsz meg angolul, és ez miatt nem tudsz magasabb pozícióba elhelyezkedni?

2. Megoldásnak vásárold meg a pályakezdő tanfolyamot ahol megtanulod ezt és ezt.

3. A tanfolyam elvégzése után ilyen és ilyen eredményeid lesznek.

 

 

3. Hogyan tudod ezt garantálni?

Az előző pontban nagy ígéretet tettél, hogy  a látogatónak egy nagy problémáját megoldod, ami lehet, hogy hihetetlen is lesz neki elsőre. 
Mert lehet más nem kínál ilyen nagyot, vagy minden ilyen nagy ígéretben csalódott. 

Vázold fel pontosan, hogy mit takar az együttműködés, hogy ez többet ad mint egy másik hasonló szolgáltatás. 

Az angol képzésem után nem csak megérteni fogod az angolt, hanem beszélni is fogod tudni magabiztosan. Az angolok által használt mai kornak megfelelő kifejezéseket “szlengeket” is megtanulod, hogy ne egy merev külföldinek nézzenek, hanem laza, fiatalosan kommunikáló fiatalnak.

 

Adj egy erős garanciát.
Egy frappáns garanciával garantálnod kell neki, hogy biztos el fogja érni az eredményeit. 
 
Ha az első hónap után nem fogsz tudni megérteni egy rövid 5 perces szakmai videót akkor visszautalom a képzésed összegét. 

Ha a nyelv vizsgádon megbuktál a képzésem után akkor a következő hónap oktatásom ingyenes számodra.

  

4. Miért higgyek neked?

Írd le, hogy mióta foglalkozol ezzel. Hány személynek segítettél már. Írják meg ez alatt a véleményüket rólad akiknek már segítettél. 
Írd meg hogy milyen eredményeket értek el az ügyfeleid. Mennyi idő alatt, milyen nehézségekkel küzdöttek meg. 

Ha szerepeltél a tvben, rádióban másold be ide a tartalmát, szakmai okleveleid, díjaid, elismeréseid tüntesd fel itt. 

 

5. Ingyenes ajánlat

Bizalmatlanok vagyunk, és egy drága szolgáltatás csak úgy nem vásárolunk meg. Szeretnénk elötte kipróbálni, megbizonyosodni róla, hogy valóban olyan jó- e amit írtál róla. 

Ezért biztosíts a látogatóidnak egy ingyenes alkalmat. 
Ingyenes 60 perces angol szintfelmérő személyesen az angol tanártól.

 

 

6. Mit kell tennem pontosan, hogy megvásároljam?

Ha nem tudom pontosan, hogy mikor fogsz válaszolni a kérdésemre, ha nem tudom pontosan, hogy kapok-e számlát, ha nem tudom, hogy részletben fizethetek-e, akkor lehet, hogy nem is vásárolok, mert ami nincs kiírva az valószínűleg nincs is.

Ha nincs kiírva, hogy részletben is lehet fizetni akkor azt gondoljuk, hogy nem lehet részletben fizetni. Holott lehet, hogy nálad ez is opció, csak nem írtad ki.

Írd le a vásárlás folyamatát.

– Töltsd ki a jelentkezési lapot!
– Jelentkezésed után 24 órán belül felveszem veled a kapcsolatot.
– 5-10 percben megbeszéljük a 60 perces konzultáció időpontját.

Pontosan tudom, hogy mi fog történni ha jelentkezek, így bátran merek jelentkezni. 

 

Ugye te is látod, hogy ez egy folyamat, hogy itt végigvezettük a látogatót a bejárattól a kasszáig. Pontosan ért mindent és látja, hogy ez a szolgáltatás neki való és, hogy ezzel csak nyerhet.

Egy ilyen weblappal a látogatóid nem csak érdeklődők lesznek, hanem vásárlók is. 

 

Sok sikert kívánok a megvalósításhoz! 🙂 

További hasonló blog cikkek

Milyen szempontok alapján válassz weboldal készítőt, marketingest?

Milyen szempontok alapján válassz weboldal készítőt, marketingest?

Alapos vizsgáltot kell tenned webdesigner, marketinges kutatás közben.
A webdesigner a weboldalad kinézetét szerkezetét készíti el ami, ha nem olyan, hogy tükrözze a céged minőségét akkor potenciális vásárlók hagyják el a honlapod és nem vásárolnak.
mind vizuálisan, és mind tartalmilag profi weboldaladnak kell, hogy legyen. Elég annyi, hogy kicsit lassan tölt be az oldalad, vagy designben gyengébb a honlapod a versenytársaidnál, vagy egy hibás funkció jelenik meg amit nem veszel észre, de a látogatóid észrevehetik, és a honlap látogatóid nem látod többet sajnos.


Egy rossz marketinges pedig gyenge minőségű online hirdetést, közösségi média megjelenést készít amivel szintén nem fog növekedni a céged márkaépítés szempontjából, és bevétel szempontból sem. 

Sajnos egyre jobban hígul a szakma. Mivel már Dunát lehet rekeszteni a honlap készítőkből, marketingesekből nagyon különböző árú és minőségű szolgáltatók vannak jelen a hazai piacon.

 

Első, hogy a weboldal készítőnek, és a marketingesnek a honlapját nézd meg, hogy mennyire profi menyire szimpatikus. Laikusként lehet, hogy nem veszed észre azokat a hibákat egy marketinges weboldalán, amik már olyan hibák, hogy nem érdemes őt választanod.
Ebben segítek neked ezen az oldalon, hogy mit figyelj meg egy marketinges, webdesigner honlapján mielőtt felvennéd vele a kapcsolatot. 

 

1. Szép legyen a honlap

A Szakembernek legalább olyan szépnek kell, hogy legyen a weblapja amilyet készít az ügyfeleinek. Nézd meg, hogy színvilágban tetszik-e? Passzolnak-e a színek pl sötét világos színpárokat használ. Van-e egy fő színe a honlapnak? Sok színt használ, vagy csak szolidan pár színt? Stock fotókat használ, amit internetről töltött le, vagy saját fotókat, egyedi grafikákat? Mennyire látod, hogy görgetés közben az oldal színei harmonizál, vagy összevisszaságot érzel az oldalon? Ha te laikusként úgy látod, hogy nem passzolnak a színek, stílusok egymáshoz akkor az bizonyára úgy is lesz mert egy weboldalt mindig laikusoknak készítünk. 

 

2. Az oldal szöveges tartalma

A Szöveg ami elad egy honlapon ezért ezt vizsgáld meg jól, olvasd el először átfutva és ha úgy tetszik amit olvasol. akkor olvasd el részletesen minden bekezdést. Nézd meg, hogy minden nagyobb téma előtt van-e címsor, és ez a címsor ki van-e emelve? A címsor betűmérete nagyobb-e, más-e a betűtípus-e? 

Egy jó címsor minimum kétszer nagyobb méretű mint a leírás szövege, karakteresebb betűtípus mint a leírás, azért mert ezt akarjuk először elolvastatni a látogatóval. Ez mellett a kíváncsiságot is fel kell, hogy keltse, hogy érdekeljen a leírás szövege és tudjam mit tartalmazhat a leírás. 

A főoldalon hosszú leírások találhatók, vagy rövid lényegretörő leírások?
Egy weboldal főoldalának nem az a lényege, hogy hosszan részletesen leírja a szolgáltatásod. A látogatóid többsége csak átfutja a főoldalad és csak bele-bele olvas 1-2 neki tetsző részbe.

 

3. White space, vagyis térközök

Egy honlapot úgy könnyű értelmezni, ha tagoltan, szépen elvannak különítve egyes elemek.
Egy előző blog cikkemben írtam weboldal átalakításról és ott bemutattam, hogy milyen egy jó tagolás.

Amit figyelj meg az a blokkok közötti távolság. Ezt egy ügyfelem weboldal átalakításával mutatnám be. 

Az első képen a piros vonalakkal jelölt részeknél különböző távolságokat látsz és ez miatt zsúfolt az oldal. A második kép a javított verzió ahol ügyeltem, hogy mindenütt a távolság megfelelő legyen, könnyen lehessen olvasni az oldalt, és színesebbre, stílusosabbra terveztem az oldalt háttérképekkel. 

 

4. Nem elég bizalomkeltő a főoldal

Sok weboldal készítőnél, marketingesnél látni, hogy leírja a szolgáltatását, bemutatkozást ír, 1-2 ügyfélvéleményt és a referencia munkáit mutatja be.
Ilyen kevés információval az, a baj, hogy nem megkülönböztethető a konkurensétől, mert a konkurense is pont ennyit ír saját magáról, a másik pedig az, hogy a te honlapod, hirdetésed is hasonló lesz a konkurensedéhez, mert ha a sajátját nem tudja megkülönböztethetően pozicionálni akkor a tiedet sem fogja tudni.

Keresd az oldalán, hogy ő miben különbözik a versenytársaitól, milyen értékeket ír saját magáról a bemutatkozás mellett.  Ha ilyen rész nem található, vagy túl általánosságokról ír mint pl, hogy rugalmas, gyors, precíz, akkor az a szakember az én szememben megbukott. 

 

5. Nézd meg a munkáit

Ha webdesigner, weboldal készítő akkor a referencia weboldalait nézd meg az előző 4 pont alapján. Sok weboldal készítő saját honlapját szépre, tartalmasra eltudja készíteni, de az ügyfelei igényeit nem tudja megtalálni. 

A marketingesnek pedig keresd meg az ügyfelei honlapját a referenciái között és a céginformáció oldalon nézd meg a bevételeik fejlődését, mert egy marketingesnek a legnagyobb referencia az, ha ügyfelei többet keresnek. 

 

6. Beszélj vele telefonon

Ha az előző 5 szempontnak megfelelt a webdesigner, marketinges, azaz szimpatikus és tetszettek a referenciái, akkor kérj konzultációt. A legtöbb esetben ez ingyenes, így számodra semmilyen kötöttséggel nem jár.

Tedd fel bátran a kérdéseid, figyelj hogyan reagál. Ha türelmesen válaszol, emellett informatív és érthető válaszokat ad, akkor érdemes lehet folytatni munkakapcsolatot.

Láthatod elég sok mindent ellenőrizned kell egy webes szakember megkeresésekor, nem javaslom ezt a folyamatot lerövidíteni, kihagyni egyes pontokat, mert azon a céged bevételei múlhatnak. Egy jó weboldal, egy jó marketinges befektetés és nem kiadás. Visszahozza a munkájának költségeinek az árát a cégedbe. Ezért ezen ne spórolj, ne a legolcsóbb szakembert válaszd. A szakmánkban nagyon is igaz ez a mondás. “olcsó húsnak híg a leve.

Ha weboldalt szeretnél készíttetni, vagy marketingest keresel akkor beszéljünk erről. Írj az űrlapon keresztül.

Alapos vizsgáltot kell tenned webdesigner, marketinges kutatás közben.
A webdesigner a weboldalad kinézetét szerkezetét készíti el ami, ha nem olyan, hogy tükrözze a céged minőségét akkor potenciális vásárlók hagyják el a honlapod és nem vásárolnak.
mind vizuálisan, és mind tartalmilag profi weboldaladnak kell, hogy legyen. 

Elég annyi, hogy kicsit lassan tölt be az oldalad, vagy designben gyengébb a honlapod a versenytársaidnál, vagy egy hibás funkció jelenik meg amit nem veszel észre, de a látogatóid észrevehetik, és a honlap látogatóid nem látod többet sajnos.


Egy rossz marketinges pedig gyenge minőségű online hirdetést, közösségi média megjelenést készít amivel szintén nem fog növekedni a céged márkaépítés szempontjából, és bevétel szempontból sem. 

Sajnos egyre jobban hígul a szakma. Mivel már Dunát lehet rekeszteni a honlap készítőkből, marketingesekből nagyon különböző árú és minőségű szolgáltatók vannak jelen a hazai piacon.

 

Első, hogy a weboldal készítőnek, és a marketingesnek a honlapját nézd meg, hogy mennyire profi menyire szimpatikus. Laikusként lehet, hogy nem veszed észre azokat a hibákat egy marketinges weboldalán, amik már olyan hibák, hogy nem érdemes őt választanod.
Ebben segítek neked ezen az oldalon, hogy mit figyelj meg egy marketinges, webdesigner honlapján mielőtt felvennéd vele a kapcsolatot. 

 

1. Szép legyen a honlap

A Szakembernek legalább olyan szépnek kell, hogy legyen a weblapja amilyet készít az ügyfeleinek. Nézd meg, hogy színvilágban tetszik-e? Passzolnak-e a színek pl sötét világos színpárokat használ. Van-e egy fő színe a honlapnak? 

Sok színt használ, vagy csak szolidan pár színt? Stock fotókat használ, amit internetről töltött le, vagy saját fotókat, egyedi grafikákat? Mennyire látod, hogy görgetés közben az oldal színei harmonizál, vagy összevisszaságot érzel az oldalon? Ha te laikusként úgy látod, hogy nem passzolnak a színek, stílusok egymáshoz akkor az bizonyára úgy is lesz mert egy weboldalt mindig laikusoknak készítünk. 

 

2. Az oldal szöveges tartalma

A Szöveg ami elad egy honlapon ezért ezt vizsgáld meg jól, olvasd el először átfutva és ha úgy tetszik amit olvasol. akkor olvasd el részletesen minden bekezdést. Nézd meg, hogy minden nagyobb téma előtt van-e címsor, és ez a címsor ki van-e emelve? A címsor betűmérete nagyobb-e, más-e a betűtípus-e? 

Egy jó címsor minimum kétszer nagyobb méretű mint a leírás szövege, karakteresebb betűtípus mint a leírás, azért mert ezt akarjuk először elolvastatni a látogatóval. Ez mellett a kíváncsiságot is fel kell, hogy keltse, hogy érdekeljen a leírás szövege és tudjam mit tartalmazhat a leírás. 

A főoldalon hosszú leírások találhatók, vagy rövid lényegretörő leírások?
Egy weboldal főoldalának nem az a lényege, hogy hosszan részletesen leírja a szolgáltatásod. A látogatóid többsége csak átfutja a főoldalad és csak bele-bele olvas 1-2 neki tetsző részbe.

 

3. White space, vagyis térközök

Egy honlapot úgy könnyű értelmezni, ha tagoltan, szépen elvannak különítve egyes elemek.
Egy előző blog cikkemben írtam weboldal átalakításról és ott bemutattam, hogy milyen egy jó tagolás.

Amit figyelj meg az a blokkok közötti távolság. Ezt egy ügyfelem weboldal átalakításával mutatnám be. 

Az első képen a piros vonalakkal jelölt részeknél különböző távolságokat látsz és ez miatt zsúfolt az oldal. A második kép a javított verzió ahol ügyeltem, hogy mindenütt a távolság megfelelő legyen, könnyen lehessen olvasni az oldalt, és színesebbre, stílusosabbra terveztem az oldalt háttérképekkel. 

 

4. Nem elég bizalomkeltő a főoldal

Sok weboldal készítőnél, marketingesnél látni, hogy leírja a szolgáltatását, bemutatkozást ír, 1-2 ügyfélvéleményt és a referencia munkáit mutatja be.
Ilyen kevés információval az, a baj, hogy nem megkülönböztethető a konkurensétől, mert a konkurense is pont ennyit ír saját magáról, a másik pedig az, hogy a te honlapod, hirdetésed is hasonló lesz a konkurensedéhez, mert ha a sajátját nem tudja megkülönböztethetően pozicionálni akkor a tiedet sem fogja tudni.

Keresd az oldalán, hogy ő miben különbözik a versenytársaitól, milyen értékeket ír saját magáról a bemutatkozás mellett.  Ha ilyen rész nem található, vagy túl általánosságokról ír mint pl, hogy rugalmas, gyors, precíz, akkor az a szakember az én szememben megbukott. 

 

5. Nézd meg a munkáit

Ha webdesigner, weboldal készítő akkor a referencia weboldalait nézd meg az előző 4 pont alapján. Sok weboldal készítő saját honlapját szépre, tartalmasra eltudja készíteni, de az ügyfelei igényeit nem tudja megtalálni. 

A marketingesnek pedig keresd meg az ügyfelei honlapját a referenciái között és a céginformáció oldalon nézd meg a bevételeik fejlődését, mert egy marketingesnek a legnagyobb referencia az, ha ügyfelei többet keresnek. 

 

6. Beszélj vele telefonon

Ha az előző 5 szempontnak megfelelt a webdesigner, marketinges, azaz szimpatikus és tetszettek a referenciái, akkor kérj konzultációt. A legtöbb esetben ez ingyenes, így számodra semmilyen kötöttséggel nem jár.

Tedd fel bátran a kérdéseid, figyelj hogyan reagál. Ha türelmesen válaszol, emellett informatív és érthető válaszokat ad, akkor érdemes lehet folytatni munkakapcsolatot.

Láthatod elég sok mindent ellenőrizned kell egy webes szakember megkeresésekor, nem javaslom ezt a folyamatot lerövidíteni, kihagyni egyes pontokat, mert azon a céged bevételei múlhatnak. Egy jó weboldal, egy jó marketinges befektetés és nem kiadás.

Visszahozza a munkájának költségeinek az árát a cégedbe. Ezért ezen ne spórolj, ne a legolcsóbb szakembert válaszd. A szakmánkban nagyon is igaz ez a mondás. “olcsó húsnak híg a leve.

Ha weboldalt szeretnél készíttetni, vagy marketingest keresel akkor beszéljünk erről. Írj az űrlapon keresztül.

Írj nekem

További hasonló blog cikkek!

7 lépéses marketing stratégia a nagyobb bevételért.

7 lépéses marketing stratégia a nagyobb bevételért.

1. Pontosan meg kell határozni, hogy kik a vevőid, az ügyfeleid. 

Meg kell keresned, hogy ki az a célcsoport akik legfogékonyabbak a szolgáltatásodra, termékedre. Pl: Egy fiatal 20 éves személyi edzőnek fiatalabb korosztály lesz az elsődleges célcsoportja,  mert a 20-30 éves korosztály jobban tud azonosulni egy fiatal edzővel. Természetesen egy csoportos edzéshez már vegyes korosztálynak is hirdethet.Csoportos edzésnél a fogyókúrázók célcsoportot választja. 

A személyesebb az üzeneted fog eladni! Ha fiataloknak szeretnéd eladni a szolgáltatásod akkor nekik a fit testedzést, sportot, és a hangulatos órákat mutatod be. Ha pedig idősebb korosztálynak árulod, akkor nekik az egészséget, fiatalos mozgást. 

Ezek a korosztálynak a “hívószavai” amivel felkelted az érdeklődését, és látja ebből, hogy valóban neki szól az üzenet tudja az író, hogy mi az ő problémája és nagy érdeklődéssel olvas tovább, és a végén vásárolni. A marketing lényege, hogy tudj hatni az emberekre, bizalmat tudj kialakítani. Ha ezt sikeresen meg tudod tenni, akkor utána a vásárlási döntés meghozatala sokkal könnyebb lesz.A cél, hogy megtudj minden szükséges infót a célközönségedről, hogy jobb marketinget tudj folytatni.

Meg kell nézned, hogy melyik közösségi média felületeket használja a célközönséged.Hol mozog, hol fordul meg leggyakrabban?Mi alapján dönt, mik a vásárlási szempontok?

Keresd meg, hogy a célcsoportodnak mi a legnagyobb problémájuk!Minden szolgáltatás problémákat old meg. Személyi Edző az elhízás problémáját, Marketinges, ügyfélszerzés, márkaépítés problémáját. 

A szolgáltatásod több problémát is old meg, de neked csak 1-2 problémáról kell beszélned amire a legfogékonyabb az érdeklődők, ami a legégetőbb problémája, és ehhez kell egy olyan üzenetet ami felkelti a kíváncsiságát, ha egy hirdetésben olvassa, és ezt nem kommunikálja a konkurensed. 

 

2. Szolgáltatáshoz csomag ajánlatokat kell meghatározni. 

Egy úgynevezett ellenállhatatlan ajánlatot  ajánlatot kell készítened. Egy olyan ajánlatot amire a célközönséged nem tud nemet mondani , amire azt mondják, hogy ez nagyon megéri az árát, hülye volnék nem megvenni. 🙂 Ez a csomagod olyan kedvező mint egy Black Fireday ajánlat, csak te itt nem hatalmas kedvezményt adsz, hanem értéket bónuszokat. 

Személyi Edző példánál maradva az ajánlat így nézne ki. 3 hónapos személyi edzés csomag ajánlatot állított össze a történetünk főszereplője.- Heti 2 edzés -3 hónapra 36 óra tartalmazza:- Állapotfelmérés,Személyre szabott étrendtervezés- 1 hetes mintaétrend, Bevásárló lista, Fejlődés napló Bónuszok ami ingyen megkapsz limitált ideig. Tartásjavító gyakorlatok, 150 receptes diétás szakácskönyv, Étrend Kiegészítő csomag, Zárt facebook tagság hozzád hasonló társaság tagja lehetsz ahol plusz motivációt, és plusz segítséget kapsz. 

A jó bónusz ajánlat az, aminek az értéke közel annyi mint a csomagod ára, vagy még több is. 

 

3. Vásárló útvonaltervezés.

Nézd meg, hogy milyen platformon, milyen vevőszerző módszerekkel szerezheted meg a vásárlóid. Meg kell keresned, hogy melyik közösségi oldalon van fent a célcsoportod. A 18-25 éves korosztálynak a zöme az Instagramot görgeti és a Facebookon nem néz posztokat hírdetéseket. 
A 25+ korosztály pedig jelemzőbben a Facebookon van jelen. Tudnod kell, hogy hol keres a célközönséged ilyen szolgáltatásokat, terméket mint a tied. Nézd meg, hogy hol hirdet a konkurencia, és az a hirdetési felület túltelített-e már? Keresd meg, hogy hol éri meg hirdetned, és mennyire éri meg a különböző helyeken. Kérdezd meg a követőid, hogy hol vásárolnak. Hol a legmegbízhatóbb venni, és miért? Ezek mind olyan fontos információk amikkel kikerülöd a kísérletezési, hirdetési felületeket. Erősen ajánlott, SŐT kötelező több hirdetési felületen hirdetni. Ha több helyen hirdetsz akkor nem vagy kiszolgáltatva annak az egy hirdetési felületnek. és több felületről olcsóbban szerezhetsz ügyfeleket, mert nem meríted ki hamar a lehetőségeid. 

 

4. Márkaépítés, konkurencia elemzés. 

Legnagyobb konkurensek milyen színeket, milyen stílusokat, betűtípust, használnak, miről posztol a közösségi média oldalain? 

Mielőtt a márkaépítésbe kezdenél még az előtt a versenytársakat ki kell elemezned. meg kell nézned, hogy miről posztol és mi ezzel az üzenete. Meg kell keresned a hirdetéseit, Facebookon, Instagramon, hogy te tőlük teljesen más hirdetést tudj készíteni. A brand színeket meg kell nézned és eltérő színt kell használnod. A márkaépítéshez hozzátartozik a stílusod is amiről itt olvashatsz.

Azok a versenytársak a konkurenseid, akiket szintén követ a célcsoportod. Ezeket a versenytársakat kell feltérképezni. Ha pl neked nincs konkurenciád a városban, mert pl te vagy az egyedüli motorkerékpár bolt a környékeden. Akkor neked alternatív versenytársaid vannak. Azok a kerékpár boltok a konkurenseid akikhez megy a célcsoportod vásárolni. 

 

5. Közösségi média stratégia. 

Közösségi média oldalidra tervezd meg a követő szerző hirdetéseid, és a bizalomépítő posztjaid.Rendszeresen posztolj, szakmáddal kapcsolatban, ami a hitelességed mutatja be, és írj téged bemutató posztokat, ami pedig a bizalmat építi közted, és a követőd között. Javaslom, hogy előre 1-2 hétre gyártsd le a posztjaid. 

Ajánlott a videós, és a szöveges posztok használata. Indíts live videókat, amikkel még eredményesebb lehetsz. Legyen videó sorozatod, és adj sok értéket, mert aki sok értéket ad  a posztjaiban, attól a személytől szeretünk tanulni. 

Légy érdekes. Ne csak tényekről adatokról posztolj. Sztorizz, mesélj történeteket, légy humoros, de ne mémeket, vicceket ossz meg. Mindig arra figyelj, hogy a posztod építő jelleggel van-e a vállalkozásodra. A posztod a szakmai oldalad mutatja-e be, vagy a személyiségedet, személyed mutatja-e be. 

 

6. Hirdess! Szerezz követőket, ügyfeleket.

Közösségi média hirdetéseiddel egyik cél az, hogy követőket szerezzünk, a másik pedig, hogy ügyfeleket, vásárlókat. A csali termékeiddel, és a jó bulvár tartalmú, érdekes posztjaiddal tudsz követőket szerezni.csali terméknek jó egy pdf, vagy videó (videót ajánlom).

 Pl – hogyan készítem,hogyan csináld csali videó.

– Lehet egy jó csali esettanulmány is. Amelyben bemutatod, hogy a szolgáltatásod, hogyan oldja meg a célcsoportot egy adott problémáját.

– Egy interjú. Egy szakértői interjú egy szakmabelivel, vagy egy ügyfeled véleménye, sztorija.

– Checklista. Egyértelmű, rövid javaslatok legyenek benne, amik lerövidítik egy-egy probléma megoldását.

– Oktatóvideó sorozat. 5-10 részes videó sorozat a szakmáról remek csali tud lenni. Nagy értéket ad, és a szakértelmedet bemutatja. 

-Teszt, kvíz, kérdőív, felmérés. Többségünk Szereti a játékos dolgokat, ezért jó csali egy teszt, kérdőív, kvíz, felmérés.

– Kalkulátor. Például egy napelemes vállalkozás készíthet olyan kalkulátort, amelyből az érdeklődő megtudhatja, hogy mennyibe kerülne a lakására, a napelem.

– Kihívás. Ilyen pl egy 14 napos fogyókúra kihívás. Meghirdeted, hogy aki csatlakozik a csoporthoz, az részt tud venni ingyen egy 14 napos kihívásban. 

Ezek a csali ötletek nagyon jók követő szerzésre, és email lista építésre. A második fajta hirdetés az ügyfélszerző hirdetések.- Ingyenes webinar. Online workshop, előadásban egy nagy értéket adsz át 1-2 órában azzal nagy profizmust tudsz bemutatni, amivel bizalmat, ügyfeleket tudsz szerezni, egy ajánlattal a webinárium végén. 

– Ingyenes Konzultáció. Egy személyes segítség  30-60 percben szintén nagy érték az érdeklődőknek, amivel szintén könnyen tudsz ügyfeleket szerezni.

 – Elemzés, audit. Az iparágadon belül egy meglévő valamit elemzel ki. Pl weboldal készítő, weboldal elemzést tud ajánlani, Asztalos, üveges nyilászárók ellenőrzését. 

– Belépő termék Ilyen pl egy könyv, egy rövid tanfolyam. Ezeknek az értéke legyen 5-10 ezer forint, és ez mellé adj bónuszba konzultációt amin pedig tudod értékesíteni a szolgáltatásod.

 

7. Teszteld, mérd a hirdetésed, és készíts remarketing hirdetéseket.

Készíts többféle, típusú hirdetéseket és teszteld, mérd hogy melyik az eredményesebb. A mérésekkel a hirdetésünk, eredményességét, és a költségeit csökkentjük. Hirdesd a hirdetéseid többféle célcsoportnak, nézd, hogy melyik korosztály érdeklődik leginkább a csalid után és az elemzések után csak annak a korosztálynak hirdess. Természetesen van még több finomhangolás is a hirdetésekben, de azt már bonyolultabb volna leírni egy bolgban, ezért az ilyen jellegű kérdéseiddel, keress e-mailben.

Remarketing.

Azok akik jártak már a weboldaladon, de nem kérték a csalidat, vagy nem vásároltak, azoknak a személyeknek remarketingben egy más jellegű hirdetést mutathatsz meg. Mert akik kattintottak a hirdetésedre, megnézték az oldalad, ők is érdeklődők, csak nem találtak olyat ami vásárlásra késztette volna őket, vagy halogatják a vásárlást, és ha a halogatók később is találkoznak a hirdetéseiddel akkor, tőled vásárolnak amikor már releváns neki a szolgáltatásod, vagy a terméked. Az ilyen érdeklődők 30-40 százaléka egy más jellegű remarketing hirdetésre vásárol. 

 

További hasonló blog cikkek

Mikor készítsd saját magad a weboldalad és mikor készíttesd el egy szakemberrel?

Mikor készítsd saját magad a weboldalad és mikor készíttesd el egy szakemberrel?

Jó-e ha saját magad készíted a honlapod?
Több ingyenes weboldal készítő program, honlap elérhető már az interneten, amikkel egyszerűbb oldalak elkészítése könnyű feladat. Ezeket válaszd vagy egy profi szakemberre bízd a holnapkészítést?

Egy jó szakember biztos, hogy profi weboldalt készít neked, ami bevételt is hoz, viszont, ha most kezded a vállalkozásod és gyorsan, kevés pénzből szeretnéd elindítani, akkor jó lehet, ha saját magad készíted el. 

Mi ennek az előnye és a hátránya?
Az előnye, hogy olcsóbban vagy akár ingyen is elkészítheted a weboldalad, ami meghozhatja első ügyfeleidet, vásárlóidat. Ma már Youtube videókból alap szinten meglehet tanulni weboldalt készíteni. Ez az oldal lehet nem a legszebb lesz az iparágadban, de ha jól fogalmazol az oldaladon, akkor szerezhetsz pár ügyfelet. 

A hátránya, hogy egy ilyen weboldal, legtöbbször nem tud annyi ügyfelet hozni, hogy főállásban végezhesd a tevékenységedet és megélj a weboldalról, közösségi média oldalaidról jött ügyfelekből, és hitelesen nem tud eladni 1-2 év után.

Amelyik vállalkozásnak 1-2 év után nem telik arra, hogy egy profi oldalt készíttessen, akkor azt a vállalkozást nem mondhatjuk annyira sikeres vállalkozásnak, és aki tapasztaltabb vállalkozótól szeretne vásárolni, azok nézni fogják a honlap kinézetét is. 

A márkaépítéshez, nagyobb ügyfélkör kialakításához (online), a szolgáltatás fejlesztéséhez és a drágább szolgáltatás eladásához már szükséged lesz egy profibb, szebb és jobban megírt marketing orientált weboldal. 


Nézd meg az iparágadban a legjobb, legdrágább szolgáltatók honlapját!
Egy nagyon szép, áttekinthető és marketing szövegekkel teletűzdelt weboldallal fogsz találkozni.


Ahhoz, hogy az új látogatóid, akik még nem ismernek, elhiggyék, hogy közel olyan jó vagy méginkább ugyanolyan jó, mint a legjobbak a szakmában, akkor neked is hasonlóan jó weboldalra, arculatra és designra van szükséged. 

Vállalkozás indításkor valószínűleg olcsóbban adod a szolgáltatásod, mint a nagyok – ezzel új ügyfeleket is képes vagy szerezni. Általában, akik az olcsót keresik, azoknak kevésbé fontos a weboldal kinézete. 


Ha beindult a vállalkozásod és szeretnél egy kicsit emelni az áraidon,
 akkor a színvonaladon, weboldal stílusán és kinézetén is emelned kell. Akik a jobb minőségű szolgáltatást keresik, azok a hasonló árkategóriájú versenytársaid honlapját is megnézik, és ha szebb, stílusosabb oldalt látnak a konkurensednél, akkor sokan ott vásárolnak, mert a cég profibbnak tűnik. Kizárólag a honlapja alapján!


“Tudtad, hogy egy 2020-as felmérés alapján Magyarországon a weboldal látogatók 65%-a kinézet alapján dönt, hogy vásárol-e az adott üzletből?”


Nézz meg például egy bizsu ékszerbolt és egy Swarovski ékszerbolt kirakatát!
Látványra melyik a szebb? Minden bizonnyal a Swarovski-é, mert figyeltek a kirakat design kialakítására. A kis ékszerbolt hiába kezd el jobb minőségű ékszereket árulni, ha a kirakat elrendezésén és kialakításán nem változtat. Online fejlesztéshez egy szebb designt kell kialakítanod a honlapodon, valamint a Facebook-, az Instagram poszt és a hirdetésed képein is, ha már az a cél, hogy nagyobb cégeket, komolyabb ügyfeleket szerezz. 

Általában egy komolyabb ügyfél akik szebb weboldalakról vásárolnak, azok kevésbé problémás ügyfelek lesznek. Hatékonyabb velük a közös munka rövidebb, hosszú távon is. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ha ezek az ügyfelek elégedettek a munkáddal, és könnyebben, több, jó/jobb ajánlások születnek és elképzelhető, hogy hamarosan ügyfeled baráti köréből érkeznek a következő megrendelések.


Egy weboldal nem kiadás, hanem befektetés! 
Egy szebb, jobban megírt weboldal meggyőzőbb, több ügyfelet hoz és a bevételed növekedéséhez is hozzájárul.

Természetesen kezdheted azzal is, hogy az első oldaladat egy szakemberrel készítteted el. Ebben az esetben könnyebben indulhatsz drágább árakkal, mert a honlapod tükrözi a minőséget és gyorsabban hozza az ügyfeleket, mint egy kevésbé látványos oldal. 


“Egy ilyen befektetés hamar megtérül, és nem kell feleslegesen olyan dologról tanulnod, ami nem feltétlenül érdekel, mert nem kapcsolódik a szakmádhoz.”


Ha weboldal készítőt választasz, akkor javaslom, hogy nézd meg a főoldalát és a többi aloldalait alaposan. Ellenőrizd mennyire részletesen, mit árul el a munkásságáról. Leírja-e az oldalán, hogy hogyan dolgozik az ügyfeleivel, és, hogy milyenek a referencia munkái? Nézz meg minél több szakembert, és a munkássága legyen a meghatározó, ne pedig az ár.


Én akkor javaslom saját magad készíteni a weboldalad, ha
 még csak most indítod a vállalkozásod, és nincs 150-400 ezer forintod egy profi weboldalra, és megelégszel azzal, hogy az első 2-3 éved másodállásban végezd a vállalkozásod.

Ha mindezek után elég meggyőzőnek találtál, akkor remélem hamarosan az ügyfeleim között köszönthetlek. Kérj tőlem árajánlatot és elkészítek neked egy vevőszerző, minőségi weboldalt!

 

További hasonló blog cikkek!

Hogyan építs énmárkát?

Hogyan építs énmárkát?

Minden vállalkozónak van énmárkája attól a perctől kezdve, hogy a vállalkozását elkezdte, mert a márkaépítés azon dolgok összessége, amit mások gondolnak, mondanak rólad.

Építheted az énmárkád tudatosan vagy az énmárka szabályait nem követve. Ha az utóbbit választod, valószínűleg az a nehezebb út. Ebben az esetben nem építed az ismertséged, ügyfélköröd és kapcsolataid.
Ha eddig nem volt nagy hangsúlyban nálad a márkaépítés, akkor sem vagy lemaradva semmiről, bármikor dönthetsz úgy, hogy innentől kezdve komolyabban foglalkozol vele és olyan irányba tereled a rólad alkotott képet, amely hozzájárul a céljaid eléréséhez.

1. Saját stílusod alakítsd ki a kommunikációdban!
Versenytársaidtól megkülönböztető stílusban kell készítened videókat, szöveges tartalmakat. Mutatom, hogy milyen stílusokra gondoltam.

válassz.
Hivatalos ———————–vagy——————–Közvetlen
Professzor———————-vagy—————A vevő haverja
Magázol————————vagy———————-Tegezel
Szakértő————————vagy——————–Közvetlen
Szerény————————-vagy————–Nagy mellényű
Komoly————————-vagy———————Humoros

Valamelyik irányba húzzon el a stílusod! Az hogy én ilyen is és olyan is vagyok az nem jó, azt nem veszi észre senki. Ha a középutat választod, akkor unalmas, középszerű lesz a kommunikációd, ami a márkádat nem építi. Amelyik közelebb áll hozzád azt válaszd és abban a szerepben maradj végig!

Természetesen nem arról van szó, hogy mindig humorizálsz, ha stílusod a humoros. Vannak helyzetek, amikor komolynak kell lenni és fordítva, de túlnyomó többségben úgy kommunikálj, amelyik stílus igazán te vagy. Ha nem vagy biztos abban, hogy melyik stílust válaszd, mert mind a kettőt el tudod játszani, vagy nem tudod, hogy melyiket kedvelnék jobban a követőid, akkor kérdezd meg őket.

Minden témáról, amiről írsz vagy beszélsz, legyen meg a saját véleményed! Ne azt mondd, ami a szakmai válasz, hanem a saját, őszinte véleményed mondd el.

Így fog kialakulni a saját stílusod. Ha egy új hír a szakmádról, nem nyerte el a tetszésed, akkor mondd el! Légy dühös, fakadj ki annyira, mintha egy barátodnak panaszolnád el ezt. Nem azt mondom, hogy folyamatosan panaszkodj, hanem azt, hogy nagyon emberi magatartás, ha megnyílsz és a saját nézőpontod elmondod az adott dologról.

 

2. Ne mutass egy kicsivel se többet annál, ami vagy!
Amikor azzal vagizol, hogy neked milyen jó és mekkora nagy császár vagy, és mindezt úgy csinálod, hogy annak valójában a fele sem igaz, akkor azzal az énmárka-építés egyik fő bűnét követed el, azt, hogy nem vagy ÖNAZONOS. Ha úgy menőzöl, hogy nem mutatsz többet annál, amilyen vagy, az már jobban belefér, de akkor is azt javaslom, hogy a kommunikációd fő célja az értékadás legyen. Ha számodra nagyon fontos az, hogy megmutasd, milyen körülmények között élsz, akkor ezt nyugodtan megteheted, de nagyon fontos, hogy azt értékadással egészítsd ki.

Ha egyszemélyes vállalkozásod van, akkor ne kommunikáld az érdeklődőid, vásárlóid felé, hogy nagyvállalat vagy. Hidd el, nem fognak kevesebbnek nézni, ha te kisebb vagy, mint a konkurenseid. Mindennek megvan a maga előnye! Például nagyobb figyelmet tudsz szentelni az ügyfeleidnek, mert egy nagy cégnél legtöbbször csak ügyfélközponttal lehet kapcsolatba lépni, akik általában csak rögzítik a hibát, nem feltétlenül szakértői segítséget adnak. Olykor hosszabb az ügyintézés, körülményesebb kommunikáció, így elégedetlenebb az ügyfél.

3. Legyen egy fő küldetésed!
Ha megkérdezném tőled, hogy mi a legnagyobb eredmény, amit el szeretnél érni a szolgáltatásoddal, és hogy mit szeretnél, hogy megváltozzon az ügyfeleid életében akkor ezekre a kérdésekre egy egyértelmű, meggyőző választ kell tudnod adni. Egy olyan értékrendszert, kell kialakítanod, amivel közvetítesz egy olyan MIÉRT-et, ami cselekvésre sarkall, és amivel jobbá szeretnéd tenni a világot.

Elsőként azt javaslom, hogy az alábbi kérdések mentén indulj el, mert ezek segíthetnek neked abban, hogy körvonalazódjon a fő küldetésed.

– Miért kezdted el a vállalkozást?
– Miért pont ezt a szakmát választottad?
– Mit szeretsz legjobban a munkádban?
– Mi a legnagyobb eredmény, amit el szeretnél érni szolgáltatásoddal?
– Mi az, amit szeretnél, hogy megváltozzon az ügyfeleid életében?
– Mit fog pluszban eredményezni a szolgáltatásod? Pl: lefogy, egészségesebb lesz.
– Kiknek segítenél legszívesebben?
– Mi az, amit megváltoztatnál az iparágadban, mi az, amit te másképp fogsz csinálni?

Ezek a kérdések segítenek, hogy megfogalmazd, hogy mi a küldetésed, és mit kommunikálj, hogy a versenytársaidtól megkülönböztesd magad.

Az sem probléma, ha a végeredmény az lesz, hogy nagyon kis mértékben járulsz hozzá a világ jobbá tételéhez. A lényeg, hogy az ügyfeleidnek, olyan változást tudj Ígérni, ami szimpatikus lesz nekik, és szívesebben választanak téged, mint a versenytársad.

4. Ki kell alakítanod a márkád arculatát.
A márkádhoz ki kell választanod a főszíneid, amivel megkülönbözteted a reklám anyagaid, (szórólap, plakát, névjegykártya), és közösségi média posztjaid. Ezek a színek térjenek el a konkurencia arculati színeitől. Legjobb példának a mobil szolgáltatókat tudom hozni. A T-mobil színe a magenta, Vodafone színe a piros, és a Telenor színe a kék. A szín választás függhet az iparágadtól és a célközönségedtől is. A színekről itt írtam. A blog cikkben írok a weboldalakon használt színekről, és hogy milyen szín használata jellemző az iparágaknál. Emellett válassz egy jellegzetes formát, ami szintén segíti felismerni a márkádat. Pl kör, és íves alakban vannak a fotók a poszt képeiden és a weboldaladon is az ívesebb formák a jellemzőbbek. A megjelenésed legyen egységes és letisztult, vagyis nem túl csicsás, felesleges díszítő elemekkel teleaggatva. Legjobb választás, ha ezt egy webdesignerrel készítteted el, mert az arculatodnak olyan profinak kell lennie, mint a legjobb konkurensedének. Ha nincs meg az a színvonal nálad, akkor nagyon nehezen fogod tudni építeni az énmárkád, mert a konkurenseid árnyékában leszel, legalábbis megjelenés és design szempontból biztosan.

5. Online folyamatos jelenlét.
Online jelenlét alatt a közösségi média oldalt, a hírlevelezést és a blogolást értem. Blog oldaladra cikkek írása, heti, kétheti rendszerességgel ajánlott, de minimum havi 1 cikk azért nem árt. Közösségi média oldalakra (Facebook, Instagram, Youtube, Linkedin) heti minimum 2 poszt, de méginkább 2-3 javasolt. Email hírlevélnél a heti 1 levél ajánlott, de minimum a havi 1 legyen meg ,hogy ne feltsenek el.

Fontos: itt is érvényes a kevesebb néha több szabály. Inkább kevesebbet posztolj, de az minőségi legyen, minthogy minden nap kiraksz egy képet és ahhoz pár sort hozzáfűzöl. Minden posztod minimum 20-30 mondatot tartalmazzon. A Youtube videóid pedig 5-10 percesek legyenek minimum. Youtube videóknál ki kell tapasztalnod, hogy milyen hosszúságú videót néznek még meg a követőid.

 

Végül pedig, hogy mitől lesz még jó a személyes márkád.

– Szívből szereted azt, amit csinálsz.
– Jó szakember vagy.
– Tudod, hogy mi a célod a személyes márkaépítéssel.
– Hosszútávra tervezel.
– Önmotiváló típus vagy.
– Hiszel az értékteremtés fontosságában.
– Nem megfelelni akarsz a külvilágnak, képes vagy magad adni.
– Hajlandó vagy bizonyos fokig megnyílni az emberek előtt és beengedni őket a világodba.
– Nem félsz kimondani, amit gondolsz, elmondani a véleményed.
– Kitartó típus vagy.
– Nem riadsz meg a kemény munkától.
– Képes vagy a rendszerességre.
– Jól ismered a közönséged és nyitott vagy arra, hogy még jobban megismerd őket.
– A kudarcokon felül tudsz kerekedni.
– Tudod kezelni a kritikát.
– Hajlandó vagy fejlődni, változni, tanulni.
– Hajlandó vagy figyelni a közönségedre.
– Nem azért teszed, hogy híressé válj.
– Az önkifejezés örömmel tölt el.
– Tudod, hogy mik az erősségeid.
– Van stílusod.


Az énmárkaépítés egy soha véget nem érő feladat. Teljesen rendben van, ha időnként követsz el hibákat és nem tudod teljesíteni az összes pontot. Arra figyelj, hogy észrevedd és orvosold a hibáid. Javaslom, hogy folyamatosan tanulj az énmárka építésről, vagy kérj segítséget például tőlem. A lap alján lévő űrlap segítségével tudsz nekem üzenni.

 

További hasonló blog cikkek!