Hogyan tartsd biztonságban a weboldaladat

Hogyan tartsd biztonságban a weboldaladat

Murphy törvénye szerint „Ami el tud romlani, az el is romlik.”  Ez igaz a honlapokra is. 

A biztonság kérdése egyre fontosabbá válik. Hiszen nap, mint nap hallani nagy cégekkel szembeni támadásokról.

Szerencsére már egyre jobban tudunk védekezni az ilyen támadások ellen, és amíg te “kis hal vagy” a weboldaladdal az online tengerben, vagyis kevésbé ismert (milliók számára) az oldalad, annál kevesebb támadás fogja érni az oldalad, annál kevesebb hacker akarja feltörni az oldalad.

Viszont vannak robot támadások is, és a software, rendszer is megtud hibásodni, aminek a megelőzésére, karbantartására, helyreállítására szintén van lehetőségek. Ezeket mutatom be a blogbejegyzésemben.

Ha az itt leírtakat követed és betartod minden pontját akkor a lehető legtöbbet teszed meg azért, hogy a honlapod a legnagyobb lakattal védett biztonságos oldal legyen.

 

1. Adminisztrációs felület védelme

Az adatfeldolgozó felület a WordPress vezérlőpultja amihez a felhasználóneveddel és egy jelszóval tudsz hozzáférni.
Itt a vezérlőpultban tudod szerkeszteni az oldalad, itt tudod az oldal kinézetét, oldal képeit, szövegeit cserélni, és itt állítod be a bankkártya adataid is, hogy hova utalja a bank a pénzt amikor vásároltak az oldaladon. 

Ha egy idegen támadó ide az adminisztrációs felületedre be tud lépni, akkor az egész oldaladat meg tudja semmisíteni, letörölni, módosítani, vagy az utalásokat az ő számlájára irányítani.

Ennek a megelőzés érdekében egy nagyon erős jelszót állíts be ami
10-20 karakter hosszú és kis, nagy betűket, számokat, speciális karaktereket tartalmaz. Pl: FuR@M@gus66712$

Második, hogy korlátozd a hibás jelszók megadásának a lehetőségét.
Ezt is megtalálod a kezelőfelületed beállításai között vagy bővítményt állíthatsz be hozzá.

A bővítmény beállításaiban megtudom adni, hogy pontosan hány hibás belépési próbálkozás után tiltson le valakit a rendszer. 
Pl ha tízszer hibás jelszót írt be a bejelentkezéskor akkor kitiltja a rendszer és nem engedi neki tovább próbálkozni a belépéssel.

 

2. Biztonsági mentések

A biztonsági mentések készítése nagyon fontos. A tárhelyed is folyamatosan hoz létre és raktároz el adatokat a weboldaladról, de mindenhol előfordulhatnak problémák, vagy az is lehet, hogy a mentések ütemezése nem fedi az igényeidet. Ha a weboldalad neked is az egyik legféltettebb kincsed, akkor ne hagyd, hogy másokon múljon a sorsa!

A biztonsági mentésekkel visszaállíthatjuk a hibás weboldalad egy korábban jól működő verzióra. 

Erre is találsz sok plugint ehhez az updraftplus bővítményt használom, ami a legjobbnak vélt a sok találat közül. A fizetős verzióját használom ami a legbiztonságosabb.

 

3. Weboldal gyorsítása 

Ha nem elég gyors a weboldalad, túl sokat kell várni arra, hogy betöltsön, akkor a látogatók még odáig sem fognak jutni, hogy elolvassák az oldalad elejét. Még azelőtt ki fognak lépni mielőtt betöltődött volna az oldalad.

Egy átlagos weboldal betöltési sebessége 3-5 másodperc. 
Ha az oldalad több mint 5 másodperc mire betöltődik akkor az javításra szorul. Ezt a Gt Metrix oldalon tudod ellenőrizni.

A weboldal gyorsítására is vannak  bővítmények amik részben jó megoldások lehetnek, de teljes körű,  tartós megoldást egy szakember kódok beállításával tud adni.

Sok esetben elég egy bővítmény ami képes a betöltés sebességét 3 másodperc alá vinni, viszont a plugin csak pár beállítást módosít így lehetséges, hogy egy rendszer frissítés után újra lassul a weboldalad, ami miatt újra kell végezned a gyorsítási feladatokat. 

Ehhez javasolt hetente ellenőrizni a weboldalad gyorsaságát , és a gyorsító bővítmények megfelelő működését.

 

4. A bővítmények, wordpress rendszeres frissítése

Igaz, hogy van már automatikus frissítés is, de sokszor találkoztam már azzal a problémával, hogy több plugin automatikus frissítése összeakadt, felülírt egy kódot a programban és ez miatt az oldal összeomlott, nem volt elérhető az oldal, vagy részben funkciókat állított le. Pl egy gomb nem működik. 

Van amikor észre sem vesszük, hogy a weboldalunkon valami hiba történt egy frissítés miatt mert mi saját magunk az oldalunk nem böngésszük naponta, csak akkor kellemetlen, ha pl ez miatt nem kapunk meg egy termék rendelést, vagy egy üzenetet, és így egy vásárlót, ügyfelet veszítettünk el. 

Egy figyelmes karbantartással ezeket a több 10 vagy akár százezret fizető ügyfeleket, vásárlókat tarthatjuk meg. 

Ezért javaslom, hogy hetente te saját magad vagy a fejlesztőd végezze el a bővítmények, a WordPress frissítéseket és teszteljetek le mind funkciót a honlapodon, webáruházadban.

 

5. Cache gyorsítás

A cache egy olyan nagyon gyors működésű tároló, amelyben a gyakran használni kívánt adatokat átmenetileg tároljuk (“rejtjük”) azért mert így azokhoz sokkal gyorsabban hozzáfér az oldalad mintha mindig az eredeti, lassabb elérésű forráshoz kellene nyúlnunk.

A Cache elmenti a látogatód böngészőjében az oldalad egy részét és így amikor következőleg a honlapodat megnyitja gyorsabban fog neki betöltődni, és a Cache elmenti a látogatód adatait amit megadott egyszer a honlapodon, pl neve címe, telefonszáma. 

A cache szintén egy bővítménnyel elérhető, szerkeszthető. Komolyabb szintű használata már programozói tudást igényel. 

A gyorsítótárat célszerű időként törölni, üríteni. Ugyanis ennek az eljárásnak az az aprócska hátránya van, hogy amíg mindig a böngésző gyorsítótárából kerül betöltésre az oldal, addig, hogyha változtatás történik a honlapon, azt a weboldal látogató valójában nem fogja látni, mert nem a gépe nem a szerverről hívja le a friss fájlokat, hanem a saját számítógépéről.

 

6. SSL tanúsítvány

Az SSL tanúsítvány beállításával a látogatóid védettebb csatornákon keresztül továbbíthatják adataikat, a weboldaladat pedig „Biztonságos” jelöléssel ajánlják a böngészők, amitől megbízhatóbbnak tűnsz és nagyobb lesz a forgalmad.  

Az SSL beállítással bizonyos információknak, mint a hitelkártya adatok, fiókbelépéshez szükséges adatok és egyéb kényes információk adatait nem közli a rendszer a weboldal tulajdonossal és a weboldal fejlesztőivel, így teljesen biztonságban vannak a bank- hitelkártya adatai a vásárlóidnak. 

A webáruházaknál ez már kötelező beállítás a weboldalaknál ahol nincs  bank- hitelkártya fizetési beállítás nem kötelező, de ajánlott mert ezzel is hitelesebbnek tűnik az oldalad. 

 

7. Robot támadások, spam-ek ellen védekezés

Minden honlapot megtámadják a robot hack programok. 
Legtöbbje csak hirdetés üzeneteket küld angol nyelven, hogy vásárold meg az ő kiegészítő programjukat a honlapodhoz, viszont vannak olyan robot spam támadók akik üzenetben vírusos linkeket küldenek.

Ezért, hogy  ezeket a támadásokat kivédjük telepítünk a kapcsolati formunkhoz egy bővítményt. Ezt szoktad látni amikor be kell pipálnod egy oldalon, hogy nem vagyok robot.

 

 

8. Átirányítások kezelése

Ha már régebb óta van weboldalad, akkor valószínűleg nálad i
s előfordult, hogy megváltozott valaminek a linkje. Lehet, hogy egy új oldalt készítettél más koncepcióban,vagy esetleg kitöröltél egy oldalt stb.

Azt sem a látogatód, sem a Google nem díjazza, ha olyan 
linkek maradnak a rendszeredben, ami mögött vagy nincs semmi, vagy hibás tartalom van.

Ilyenkor okosan át kell irányítani a régi, már nem élő linkeket az újra. A látogató sokszor észre se veszi, hogy egy másik oldalra kerül, mint amilyen linkre kattintott. Számára az a lényeg, hogy a felhasználói folyamat töretlen marad. A Redirect plugin a saját weboldaladon belüli átirányításokat segít beállítani. 

Ezért az oldalaid linkjeit, alodalait, blog bejegyzések linkjeit érdemes ellenőrizni egy bővítmény segítségével.

 

 

9. Törölt hivatkozások ellenőrzése

Az, hogy a linkjeid tényleg a jó helyre mutatnak-e, nagyon fontos mind a látogatóidnak, mind a Google-nek. A sehová sem vezető linkek a törött vagy nem helyesen megadott linkek, amik tipikusan a 404-es hibaoldalra léptetnek.

Azt nem tudod kivédeni, hogy valaki elgépeli esetleg az egyik URL-edet (ezért a 404-es oldal is mindenképp szükséges). Azt viszont megteheted, hogy a végigfuttatsz egy keresőt, ami kilistázza neked a weboldaladon aktuálisan szereplő összes jó és rossz linket.

 

Végszó

Ahogy látod több tényezőre kell figyelni a weboldal karbantartásnál.
Sokszor olyan hibák lépnek fel amit te nem is veszel észre, vagy nem ellenőrzöd, mint pl az adatvédelmi linkek helyes működése, gombok helyes működése, űrlap elküldi-e az üzenetet, tárolja-e a cache a felhasználóid adatait, SSL helyesen működik-e stb. 

Ha maximális biztonságban szeretnéd tudni a honlapod akkor kérd a weboldal karbantartásszolgáltatásom aminél a fent említett mind a 9 pontban szereplő biztonsági feladatokat elvégzem és ellenőrzöm. 

További Hasonló blog cikkek

Hogyan add el hatékonyabban a honlapod?

Hogyan add el hatékonyabban a honlapod?

Weboldalad ügyfélszerzésed, értékesítésed markáns elemét képezheti, ha jól van felépítve. 

Sok vállalkozó ismerősöm mondta ezt:
Nekünk a weboldal azért van, hogy a google -ben is megtalálhatóak legyünk.

10 évvel ezelőtt ez még elég volt, mert nem volt olyan sok versenytárs a weben.
Ma már pozicionálás nélkül ugyanolyan, vagyis nagyon hasonló lesz a honlapod mint a versenytársaké. És a hasonló termékek, szolgáltatások között mi alapján döntünk? Az ár alapján. 

Vagyis az olcsóbb coacht, oktatót, edzőt fogja választani, mert csak ez alapján tudja megkülönböztetni a két szakértőt, csak ebben különbözik látványosan a weblapotok.

Másik amit tömérdekszer hallok, hogy énhozzám ajánlásokból érkeznek az ügyfelek, nem kell nekem profi marketinges weboldal.

Szuper, ha ajánlásokból szerzed az ügyfeleid. 
Gondolom 10 ajánlásból neked sem lesz 10 ügyfeled, én nem minden hónapban kapsz ugyanannyi ajánlást.

A Honlapod nagy segítséged lesz, ha nem érkezik elég ajánlás, nem volt még annyi ügyfeled, hogy csak az ajánlásokból megélj, vagy a vállalkozásod népszerűsítése, bővítése a célod. 


Egy weboldalnak manapság

Jóval több feladata van, mint biztosítani az elérhetőségeidet a látogatók számára. Ma már nem úgy készítünk weboldalt, hogy írunk egy bemutatkozást, és a szolgáltatásaink felsoroljuk. Konkrét, speciális céllal hozunk létre minden egyes aloldalt.

A mai piaci környezetben már nem elég, ha hasznos, érdekes a tartalom egy weboldalon, jól is kell kinéznie! Ha nem elég 

igényes, vagy kifejezetten hanyag a weboldalad stílusa, akkor kínálhatsz te bármit, az emberek el se fognak jutni addig, hogy egyáltalán elolvassák, nemhogy fontolóra vegyék az ajánlatodat.

Amelyik vállalkozás ma nem fordít kellő figyelmet az online megjelenésére, az egyértelműen bevételtől esik el.


Bemutatom, hogy milyen elemekből álljon a weboldalad, hogy mikről írj a honlapodon.

1. A hajtáslap

Hajtáslapnak azt a részt nevezem amit a látogató görgetés
nélkül lát legelőször a honlapodon. Ide egy megnyerő címsort kell írnod. Ez a címsor kelti fel még jobban a kíváncsiságot a látogatódban.

Ezt ugyanúgy képzeld el mint az újságok címsorját. Vastag nagybetűvel írják ki, és egy rövid izgalmas, érzelmekre ható címsort írnak. Ilyet kell neked is írni a főoldalad elejére, hogy még nagyobb izgalommal olvassák tovább a weblapod.

Az ütős mondathoz pedig tudnod kell, hogy mi érdekli a célcsoportod. Milyen problémájára keres megoldást, mire vágyik vagy mi a félelme.

 

2. Mi az ami megkülönböztet

Szolgáltatásod minél látványosabban különbözővé kell tenned a versenytársakétól. Azt kell megfogalmaznod, hogy: Milyen lehetne az ajánlatod, amire könnyebben igent mond az ügyfeled.

Itt a te Ups-ed kell leírnod, hogy mi az amiben te jobb vagy a versenytársaknál. Mi az amit te másképp csinálsz?

Ez növeli a hitelességed és erősíti a bizalmat az idegen látogatóban. 
Ezzel a pozicionálásoddal bemutatod, hogy te más irányból közelíted meg a Szakmád. 

 

3. közös munka veled

Mutasd be azt a folyamatot, hogy mi történik az ügyféllel, ha a Téged választ. Mivel kezded az együttműködést? Mitől lesz könnyű, egyszerű, hatékony a közös munka veled? Egy folyamatot vázolj fel az ügyfeleidnek, hogy hogyan dolgoztok együtt.

 

4. Bónuszok

A bónuszok segítségével egy ajánlat értékét látványosan megtudod emelni. Minél több bónuszt pakolsz egy ajánlatba, 

annál kelendőbbé tudod tenni. Amennyiben nem alkalmazol bónuszokat, csomag ajánlatokat, akkor könnyen összehasonlítható lehetsz a konkurenciával. Ha összehasonlítható vagy, akkor egy ismeretlen látogató csak az ár alapján fog dönteni.

 

5. Referenciák

Mutasd be az előző ügyfeleid. Előtte/ Utána képekkel. A munkáidról, együttműködéseidről képeket, videókat ossz meg. El kell, hogy képzeljem, látnom kell, hogy milyen egy munka veled, hogy milyen eredményeket értél már el. Érdemes használni a www.trustindex.hu alkalmazást. Amit beintegrálva az oldalba, egyszerűen és könnyen meg tudod jeleníteni a Facebookon és/vagy Googleben kapott értékeléseket a weboldaladon.

 

6. Ügyfél vélemények

Ügyfeleid őszinte véleménye a munkádról, veled való együttműködésről. Legjobb ha fotóval, teljes névvel és foglalkozás megjelöléssel írod meg.

Ha fotót nem tudsz csatolni akkor minimum a teljes nevet írd ki. Egy K József, T Anna nem egy hiteles név megjelölés.

Látogatód még gyanakodhat is, hogy ezt biztos egy személy mondta? Még a teljes nevét sem adta meg. Miért nem? A legjobb és hamisítatlan, ha egy ügyfél visszajelző videót teszel ki.

 

7. Eredményeid számokban

Egy számlálóval jelenítsd meg az eredményeid, hogy mióta vagy a szakmában Hány ügyfelednek segítettél már. Hány szakmai képzésen vettél már részt. Hány  előadást tartottál már.

Minden olyan statisztikát, eredményt írj le ami növeli a hitelességed. 
Tipp: Ezek a számok, nagyságrendben térjenek el. Például legyen tízes, ezres, tízezres vagy akár százezres nagyságrendben. Mivel ezzel sokkal jobb hatást tudtok elérni.

 

8. Kinek ajánlod a szolgáltatást és kinek nem!
 
Sorakoztass fel érveket, hogy mikor „való” mikor érdemes  jelentkeznie a látogatónak hozzád, és hogy kiknek nem ajánlod a szolgáltatásod, milyen esetben ne jelentkezzenek hozzád. 
Ezzel el tudod azt érni, hogy aki a célcsoportodba tartozik, az még jobban meg akarja vásárolni majd a terméked/szolgáltatásod. Ez egyfajta szűrő is. Leírod, hogy megválogatod az ügyfeleid, és ez is még jobban növeli a bizalmat az ügyfélben. 
 
 
9. Bemutatkozás

Röviden mutatkozz be, hogy ki vagy, hogy mikor kezdted a
szakmád, miért pont ezt a szakmát választottad, kiknek segítesz.

Írd le a kezdeti nehézségeid, kihívásaid.
Egy sztorit írj le, hogy hogyan jutottál el idáig, milyen mérföldköveket értél már el, és mi a célod a víziód ami hajt előre. Legyen fent rólad/rólatok egy kép, hogy tudjanak arcot társítani a vállalkozáshoz. Érdemes ezt a fotót egy profi fotóssal elkészíttetni. Egy profi weboldalhoz profi fotó dukál. 🙂

 

10. Garancia

Mivel garantálod az ügyfeleid sikerét?
Ez az egyik legnagyobb kérdés a látogatód fejében amikor a honlapod olvassa.

Mi az az iparágad hiányossága, amit sokan rosszul csinálnak? Mire panaszkodnak az emberek? Miben csalódtak már?

Erre kell kitalálnod a garanciát.

Az én garanciám:
Minden munkámért felelősséget vállalok. Ha határidőre nem készül el a munkám akkor ez ingyen volt neked. 

 

11. Elérhetőségeid

Az elérhetőségeid a weboldaladon több helyen szerepeljen, és a telefonszám, email címed kattintható legyen, hogy minél könnyebb legyen felvenni veled a kapcsolatot.

Kapcsolati űrlappal, és visszahívás kéréssel még könnyebbé
teheted, hogy a látogatód üzenjenek neked.

A kapcsolat oldalon szerepeljen a fotód vagy annak a személynek a fotója akivel beszélni fog az érdeklődőd.

Ezzel még nagyobb bizalommal fognak írni neked.

 

12. Gyakori kérdések

Leggyakoribb kérdések amiket kapsz az ügyfelektől azokat
válaszold meg. Illetve a kifogásokat is ide veheted, hogy mi az ami miatt nem vásárolnak az emberek az iparágadban.

Pl: Az oktatói anyagaidhoz évekkel később is hozzáférhetek?
Az előfizetésem le tudom mondani?

A leggyakoribb kifogások megválaszolásával, garantáltan

növeled a vásárlások, ügyfeleid számát.

 

13. Biztonság az oldaladon

SSl beállítás
Az SSL tanúsítványok arra szolgálnak, hogy létrejöhessen egy biztonságos, titkosított csatorna a látogató és a szerver között. Bizonyos információknak, mint a hitelkártya adatok, fiókbelépéshez szükséges adatok és egyéb kényes információk adatait nem közli a rendszer a weboldal tulajdonossal.

Az ssl a kis lakat a weboldalad címe mellett. Akik ezt ismerik azok a személyek nem is vásárolnak olyan oldalakon ahol nem jelenik meg a kis lakat..Erre fokozottan érdemes figyelned.

Ez mellett kötelező egy impressum oldalt elhelyezni, és egy jogi nyilatkozat, afsz szerződést a weboldalon, ha ezek hiányoznak a akkor könnyen jelenthetnek az adóhatóságoknak és pénzbírságot is kaphatsz ezért.

 

14. A design 

Az első benyomást a megjelenés (design) képezi. Egy vonzó
honlap sokkal valószínűbb, hogy vásárlásra, ösztönözi a látogatót.

Ez fogja képviselni a vállalkozásod.
Ha egy oldal ronda, igénytelen, csicsás, akkor minket is annak fognak tartani, viszont ha szép, átgondolt, letisztult, akkor a látogatók ezt fogják a vállalkozásodról gondolni.

Ha valami eltérő, szokatlan, feltűnően szép akkor annak az emléke tovább megmarad az elménkben. Dobd fel az oldalaid egyedi színekkel, egyedi képekkel, és
szokatlan fotókkal.

Ha a design-ra nem fektetsz elég nagy hangsúlyt, akkor:

– Kevésbé leszel megjegyezhető mert nem egyedi, a honlapod.
– Nem önazonos veled a honlap. Egy vállalkozó aki több éve
vállalkozó profin dolgozik magasabb árakon, de a honlapja nem olyan profi mint a vállalkozása.
– Ezáltal kevesebb ügyfél fog vásárolni.
– Drágán csak hirdetésekkel, fogsz tudni új érdeklődőket
szerezni a honlapoddal.
– Értékesítéseidből nem tudod kihozni a maximumot mert nincs
egyedi megjelenésed.

A design az ami megkülönbözteti a vállalkozásod a középszerűnek tűnő vállalkozástól.

A jó design az, amivel könnyebben megjegyeznek.

 

További hasonló blog cikkek

Milyen webdesign alakíts ki a honlapodon!?

Milyen webdesign alakíts ki a honlapodon!?

Tudod-e, hogy mi a webdesign?
Sokan ezt rosszul értelmezik. A legtöbben azonnal rávágják, hogy grafika tervezés, pedig  a webdesignak csak kb a 30%-a grafikai tervezés, a többi felhasználói felület tervezés, marketing, és egyebek. A webdesigt nem a saját szempontjaink, ízlése szerint vagy a megrendelő ízlése szerint, hanem a célcsoport igényei szerint tervezzük meg a weboldalt.

A webdesignban, nem az esztétikum az elsődleges! Persze fontos, hogy a honlapod jól nézzen ki, de nem a szép grafika miatt fognak vásárolni tőled. A tervezés során leginkább a használhatósági szempontokra kell helyezni a hangsúlyt. Minden elemnek funkciója van, konkrét céllal és üzleti hatékonyságra fókuszálva születik meg a honlap. 

 

Akkor egyáltalán nem számít a design?
De számít. Nagyon is számít, csak a webdesign nem egy művészet, nem az a lényege, hogy feltűnőbb legyen a weblapod, hanem egy érzést váltson ki a látogatódból, ami segíti a vásárlás döntésben. A marketinget egészíti ki, az énmárka, brand arculatát adja, és segít megkülönböztetni a versenytársaktól. 
A jó webdesign bizalmat kölcsönöz az olvasónak, segíti a navigálásban, és vonzóvá teszi számára a tartalmat.

 

Első amire figyelj a designben a színek.

A laikus honlapkészítő gyakran esik abba a hibába, hogy azt gondolja, minél több színt használ egy oldalon, annál dizájnosabb és esztétikusabb lesz a felület. Az igazság az, hogy teljesen az ellenkező hatást váltja ki a honlap a látogatódból a sok szín, egy káoszt fog látni így az érdeklődőid. Egy honlap esetében az egyszerűség az, ami igazán gyönyörködtet.

A weboldalakon 2-3-4 féle színt használunk legtöbb esetben. A színek kiválasztása során, az érzelmi hatásuk jelentését, a weboldal üzenetét, és a célközönség stílusát vesszük figyelembe.   

Kontrasztos színeket válassz!
Minél távolabb esik egymástól két szín a világossági és sötétségi skálán, annál nagyobb köztük az ellentét, annál nagyobb a kontraszt.
A kontraszt mindig feszültséget szül, mindig figyelemfelkeltő.
A Kontrasztos színek a hideg és a meleg színek keveréke.

A színkör táblázat
képén láthatod, hogy melyik színek a hideg és a meleg színek.  Pl jó választás a brand színeknek választani a kék és a sárga színt.  

Arra mindig ügyelj hogy
címsoroknak, ikonok, keretek, gombok színeinek  legtöbbször ugyanazokat a színeket használd. Ha kettő sötétebb színt választasz pl: Piros Zöld Akkor az egyik szín legyen világosabb árnyalat. pl így Piros Zöld. Így kellemesebb a szemnek is és a designben is szebben néz ki. 

 

Betűtípusok

Ismét egy klasszikus dizájn hiba, amikor a honlap készítője különleges betűtípusok használatával próbálja egyedivé tenni egy oldal megjelenését.
A legfontosabb a betűtípus választásban, hogy ne fáradjon tőle a szem, hanem inkább olvastassa magát. Hiába a szép íves betűtípus ha olvashatatlan, vagy csak hunyorogva lehet elolvasni. A másik leggyakoribb hiba amit látni szoktam, hogy Világos színű betűvel írnak világos háttérre.  

A betűk mérete is számít.
Apró bolha betűkkel ne írj, és óriási betűkkel sem. Én 14px betűméretet használok az open sans fontot, de ez a méret betűtípusonként változik. A szövegek leírásainak talpatlan betűtípusokat használunk, mert ezeknek az olvasása könnyebb a képernyőn. 

Címsoroknak választhatod
A talpas betűket,vagy a kézírás jellegű díszes fontokat mert azokat nagyobb méretben írjuk, és rendszerint csak 1 mondatok aminek az olvasása nem okoz még gondot. A címsorjaid a leírás szövegéhez képest minimum legyen másfélszer nagyobb, hogy ott könnyen értelmezhető legyen, hogy új témáról írsz. 

Túl sok betűtípus
Nem csak a különleges, cirádás betűtípusok rontják egy oldal
használhatóságát, de a túl sokféle betűtípus is igazán zavaró lehet egy
oldalon belül. Ahogyan a túl sok szín használata, ugyanúgy a túl sokféle
betűtípus használata is káoszt kelt. Címsoroknak használj 1 féle betűtípust, és a leírásoknak használj egy másik féle betűtipust, maximum az alcímsoroknak használj egy harmadik félét, de több féle betűtípusra nincs szükséged. 

Hatalmas hiba
Ha hosszú sorokat írsz blogra, vagy a honlapod főoldalára, aloldalaira.

Nagyon sokszor a látvány alapján döntünk arról, hogy valamit elolvassunk-e, márpedig egy összefüggő, megfelelő tördelés és formázás nélküli szöveg nem közvetít pozitív üzenetet.

A zsúfolt szöveg azt közvetíti a látogatónak, hogy rengeteget kell olvasni azért, hogy picit is kibontakozzon a szöveg tartalma, ilyen esetekben pedig legtöbbször úgy dönt a látogató, hogy inkább nem kockáztat, és bezárja az oldalt.

Szabály, hogy 4-5 soros bekezdéseknél hosszabbat nem írunk. Ha a bekezdés hosszabb mint 5 sor akkor egy sort kihagyunk, egy új bekezdést kezdünk. Így a szöveg olvasása is könnyebb, és designben is szebb a szövegeink.  

Az újabb bekezdéseket
Elláthatod címsorokkal is ahogy én is alkalmazom ebben a blog cikkemben. A témák fő címsorjai legyen félkövér, vagy színes banded színe, az alcímsorok pedig csak nagyobb betűs, vagy aláhúzott. Blogon nem kötelező más betűtípus címsoroknak, de a főoldaladon és az aloldalaidon mindig más betűtípus legyen a címsorod és a leírás.

Ékezetes betűtípusokat válassz
Ha magyar nyelvű szöveggel dolgozunk, mindig olyan betűtípust kell használni, amelyben megtalálható az ékezetes betűk mindegyike, különben automatikusan egy másik betűtípussal fogja helyettesíteni a nem található betűket a program. Ennek ellenőrizésére írd le azt, hogy árvíztűrőfúrógép.
Ebben a szóban megtalálható minden  ékezetes magánhangzó.

 

Képek grafikák
A designbe sokat számít a képek, ikonok, grafikák, és a szövegek elhelyezése egymáshoz képest. Minden egyes szövegblokk mellé szoktunk társítani egy képet vagy grafikát, ami segít a szöveg megértésében és a weboldal se lesz tömör szövegek halmaza. 

Az ikonjaid legyenek
Egyszínűek a branded színe vagy színesek ami a saját színe az ikonnak. pl a szív ikon piros színű legyen. A fekete fehér ikonok nem javasoltak mert az csak elnyomja a képeid hangulatát. 

A fotók, képek 
Ne legyenek fakók, homályos, pixeles, nyújtott. Ne használj stock fotókat.
Használj helyette saját fotókat. Ha a saját fotón a pózód nem is olyan profi, a környezet sem olyan szép, és a fotó sincs olyan szépen fotoshoppolva, még akkor is eredetibb, élethűbb fotó mint sok stock fotó. Legtöbb stock fotón a modell pózja, mosolya mű. A díszlet mű.

Ezeknek mindnek negatív üzenete lesz
 ami nem segíteni fogja, hanem hátráltatni az eladást. Még a webes szakembereknek is több óra találni olyan stock fotót amit nem használ mindenki, vagy nem egy mű fotó. Laikusként pedig a stock fotók feltöltését a weboldalra nem ajánlom. 

Az úriembert már láttam kávé hirdetésben, üzleti tanácsadás oldalán, nyelv tanfolyam oldalán. Egy ilyen képet te is tudsz készíttetni egy fotóssal. Ne azt nézd, hogy te nem vagy ilyen jóképű, nem vagy vékony. Egy jó fotós előnyös helyzetben fényképez, és máris egy eredeti megnyerő fotód van. 

 

Ne zsúfold tele mindennel a honlapod!
Sokan beleesnek abba a hibába, hogy szeretnék minnél több elemmel díszíteni a honlapjuk, de a webdesignben van egy szabály.
A kevesebb néha több.

Minden oldalnak megvan a szerepe, fókusza, és igyekezz megszabadulni minden mástól, ami elvonja a figyelmet. ne rakj sok nyilakat, felsorolást szimbólumot, gombot, ikont, ami elvonná a figyelmet a lényegről. 

A jó design az, amiből már nem tudsz mit elvenni. Ügyelj a részletekre! A tűéles képek, az árnyék, a keret, az ikonok, és hasonló apróságok nagyon sokat adnak hozzá az összképhez. Az ilyen kicsi részletek adják azt a pluszt, amitől az oldalra jó ránézni. Ellenőrizd, hogy ugyanolyan betűtípust használsz-e minden címsorban. Ellenőrizd a betűk méreteit, hogy minden bekezdésben ugyanakkora-e.

Nagyon sokszor a látvány alapján döntünk arról, hogy valamit elolvassunk-e, márpedig egy összefüggő, megfelelő tördelés és formázás nélküli szöveg nem közvetít pozitív üzenetet.

A zsúfolt szöveg azt közvetíti a látogatónak, hogy rengeteget kell olvasni azért, hogy picit is kibontakozzon a szöveg tartalma, ilyen esetekben pedig legtöbbször úgy dönt a látogató, hogy inkább nem kockáztat, és bezárja az oldalt.

 

Logikátlan, nehezen átlátható az oldal elrendezése
Egy weboldal nem attól lesz egyedi, ha olyan bevett dolgokon kezdesz el
változtatni, melyekhez már rég hozzászoktak az internetezők. Az emberek
már megszokták, hogy a legtöbb esetben hol helyezkedik el, és hogyan néz
ki a menüsáv egy honlapon, hogyan épül fel egy webshop, vagy egy blog
oldal. 

Pl a kosár ikon a jobb felső sávban a helye. ha te átrakod máshova a látogatónak keresnie kell és fél perc után feladja a keresést,  elhagyja az oldalad örökre, és elveszítettél egy vásárlót. Ennyire fontos, hogy ne térj el a megszokott elrendezésektől. díszíteni lehet az elemeket, csak ügyelj, hogy felismerhető maradjon az elem. 

 

Nem vezeti az oldal kialakítása a szemet, nehezen derül ki a lényeg

Egy weboldal akkor épül fel igazán jól, ha, csak az oldal hangsúlyos elemeit összeolvasva is kiderül belőle a lényeg, tehát az, hogy pontosan miről szól, mit ígér. Erre azért van szükség, mert a legtöbb látogató nem fog elmélyülni az oldal olvasásába, böngészésébe, hanem elsőre csak át fogja pörgetni, végig fogja szkennelni a tekintetével.

Beszédes legyenek a címsorjaid már a címsorjaid összeolvasásából, az oldalon kiemelt szövegekből derüljön ki, hogy mivel foglalkozol, kinek segítesz és miért vagy te az egyik legjobb választás számára.

 

Animációk
Egy ötletesen elhelyezett animáció kiválóan feldobja az egyébként egyszerűbb, funkcionálisabb dizájnt is és elegáns profizmust kölcsönözni az oldalnak… egészen addig, amíg a tervező nem esik át a ló túloldalára. Amikor az animációkat túlzásba viszik, olyankor a látogatók zavarodottak lesznek és jobbról balra kapkodják a fejüket. Egyszer egy kép ugrik be balról, aztán egy írás tűnik elő a homályból. Közeben pedig az alsó sáv pördül egyet a tengelye körül.

Az animáció olyan, mint egy fűszer. Csak mértékkel alkalmazva érheted el vele a kívánt hatást és varázsolhatsz a segítségével középszerűből kiváló weboldalt. Ha viszont túlzásba esel, akkor használhatatlan és élvezhetetlen lesz az összhatás.

Az animációkat nem azért alkalmazzuk, hogy feldobjuk vele a honlapunkat, hanem, hogy kiemeljünk vele olyan részeket amire fel szeretnénk hívni a látogatóink figyelmét. 

 

Összefoglalás
A weboldalon az első benyomást a megjelenés (design) képezi. A jó design megkülönböztet a konkurenciától és az eladást segíti. Segít stílusos betűkkel, képekkel, ikonokkal, animációkkal, a megértésben, és segít a vásárlónak a döntésben, hogy szüksége, van-e a termékedre, szolgáltatásodra, hogy ez segít-e neki, minőségi-e, vagy sem. Egy vonzó weboldal sokkal valószínűbb,hogy vásárlásra, 

időpontfoglalásra, asztalfoglalásra ösztönözi a látogatót. Első lépésben legyen szép, esztétikus. Ez a honlap fogja képviselni a vállalkozásod. 
Egy jó weboldalról elmondható, hogy:
 – Pozitív az első benyomásunk. Vonzó a megjelenése.
– Azonnal látszik, hogy mivel foglalkozik a cég.
– A szolgáltatás, termék minősége színvonala tükrözi a megjelenést.
– A látogató a problémájára megoldásra talál és segítséget kap.
– Hitelesen bemutat téged. Megbízhatónak érez az internetező.
– Észrevehetően látható hogy a te szolgáltatásod, terméked nem egy tucat a sok közül, hanem igen is értéket ad neki.
– Ár érték arányban te vagy a legkedvezőbb a piacon. 

És azt az üzenetet közvetíti a weboldalunk, hogy: 
– Jöjjenek el az üzletünkbe?
– Iratkozzanak fel a hírlevelére.
– Töltsék le ingyenes anyagunkat.
– Kérjenek ingyenes termékmintát, árajánlatot a szolgáltatásunkról.
– Rendeljék meg a termékeinket, szolgáltatásunkat a honlapról. 

A látogatók a weblap stílusával fogják azonosítani a céged/vállalkozásod. Ha egy oldal ronda,igénytelen, csicsás, akkor téged is annak fognak tartani, viszont ha szép, átgondolt, letisztult, akkor a látogatók ezt fogják a vállalkozásodról gondolni. 

A weboldal kinézete érzelmekre hat színekkel, képekkel, elrendezésekkel. A jó design vonzza a látogató tekintetét, felkelti az érdeklődését. Utána pedig megkönnyíti és egyszerűbbé teszi az üzenet megértését. És nem vonja el a figyelmet a tartalomról. 

A jó weboldal letisztult szokták mondani. Ez azt jelenti, hogy nincs telezsúfolva sok képpel, szöveggel, hanem szellősen nagy térközöket, üres helyeket hagytak a szövegek és a képek között. Így kellemes olvasni a szöveget.

 

További hasonló blog cikkek

Mikor készítsd saját magad a weboldalad és mikor készíttesd el egy szakemberrel?

Mikor készítsd saját magad a weboldalad és mikor készíttesd el egy szakemberrel?

Jó-e ha saját magad készíted a honlapod?
Több ingyenes weboldal készítő program, honlap elérhető már az interneten, amikkel egyszerűbb oldalak elkészítése könnyű feladat. Ezeket válaszd vagy egy profi szakemberre bízd a holnapkészítést?

Egy jó szakember biztos, hogy profi weboldalt készít neked, ami bevételt is hoz, viszont, ha most kezded a vállalkozásod és gyorsan, kevés pénzből szeretnéd elindítani, akkor jó lehet, ha saját magad készíted el. 

Mi ennek az előnye és a hátránya?
Az előnye, hogy olcsóbban vagy akár ingyen is elkészítheted a weboldalad, ami meghozhatja első ügyfeleidet, vásárlóidat. Ma már Youtube videókból alap szinten meglehet tanulni weboldalt készíteni. Ez az oldal lehet nem a legszebb lesz az iparágadban, de ha jól fogalmazol az oldaladon, akkor szerezhetsz pár ügyfelet. 

A hátránya, hogy egy ilyen weboldal, legtöbbször nem tud annyi ügyfelet hozni, hogy főállásban végezhesd a tevékenységedet és megélj a weboldalról, közösségi média oldalaidról jött ügyfelekből, és hitelesen nem tud eladni 1-2 év után.

Amelyik vállalkozásnak 1-2 év után nem telik arra, hogy egy profi oldalt készíttessen, akkor azt a vállalkozást nem mondhatjuk annyira sikeres vállalkozásnak, és aki tapasztaltabb vállalkozótól szeretne vásárolni, azok nézni fogják a honlap kinézetét is. 

A márkaépítéshez, nagyobb ügyfélkör kialakításához (online), a szolgáltatás fejlesztéséhez és a drágább szolgáltatás eladásához már szükséged lesz egy profibb, szebb és jobban megírt marketing orientált weboldal. 


Nézd meg az iparágadban a legjobb, legdrágább szolgáltatók honlapját!
Egy nagyon szép, áttekinthető és marketing szövegekkel teletűzdelt weboldallal fogsz találkozni.


Ahhoz, hogy az új látogatóid, akik még nem ismernek, elhiggyék, hogy közel olyan jó vagy méginkább ugyanolyan jó, mint a legjobbak a szakmában, akkor neked is hasonlóan jó weboldalra, arculatra és designra van szükséged. 

Vállalkozás indításkor valószínűleg olcsóbban adod a szolgáltatásod, mint a nagyok – ezzel új ügyfeleket is képes vagy szerezni. Általában, akik az olcsót keresik, azoknak kevésbé fontos a weboldal kinézete. 


Ha beindult a vállalkozásod és szeretnél egy kicsit emelni az áraidon,
 akkor a színvonaladon, weboldal stílusán és kinézetén is emelned kell. Akik a jobb minőségű szolgáltatást keresik, azok a hasonló árkategóriájú versenytársaid honlapját is megnézik, és ha szebb, stílusosabb oldalt látnak a konkurensednél, akkor sokan ott vásárolnak, mert a cég profibbnak tűnik. Kizárólag a honlapja alapján!


“Tudtad, hogy egy 2020-as felmérés alapján Magyarországon a weboldal látogatók 65%-a kinézet alapján dönt, hogy vásárol-e az adott üzletből?”


Nézz meg például egy bizsu ékszerbolt és egy Swarovski ékszerbolt kirakatát!
Látványra melyik a szebb? Minden bizonnyal a Swarovski-é, mert figyeltek a kirakat design kialakítására. A kis ékszerbolt hiába kezd el jobb minőségű ékszereket árulni, ha a kirakat elrendezésén és kialakításán nem változtat. Online fejlesztéshez egy szebb designt kell kialakítanod a honlapodon, valamint a Facebook-, az Instagram poszt és a hirdetésed képein is, ha már az a cél, hogy nagyobb cégeket, komolyabb ügyfeleket szerezz. 

Általában egy komolyabb ügyfél akik szebb weboldalakról vásárolnak, azok kevésbé problémás ügyfelek lesznek. Hatékonyabb velük a közös munka rövidebb, hosszú távon is. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ha ezek az ügyfelek elégedettek a munkáddal, és könnyebben, több, jó/jobb ajánlások születnek és elképzelhető, hogy hamarosan ügyfeled baráti köréből érkeznek a következő megrendelések.


Egy weboldal nem kiadás, hanem befektetés! 
Egy szebb, jobban megírt weboldal meggyőzőbb, több ügyfelet hoz és a bevételed növekedéséhez is hozzájárul.

Természetesen kezdheted azzal is, hogy az első oldaladat egy szakemberrel készítteted el. Ebben az esetben könnyebben indulhatsz drágább árakkal, mert a honlapod tükrözi a minőséget és gyorsabban hozza az ügyfeleket, mint egy kevésbé látványos oldal. 


“Egy ilyen befektetés hamar megtérül, és nem kell feleslegesen olyan dologról tanulnod, ami nem feltétlenül érdekel, mert nem kapcsolódik a szakmádhoz.”


Ha weboldal készítőt választasz, akkor javaslom, hogy nézd meg a főoldalát és a többi aloldalait alaposan. Ellenőrizd mennyire részletesen, mit árul el a munkásságáról. Leírja-e az oldalán, hogy hogyan dolgozik az ügyfeleivel, és, hogy milyenek a referencia munkái? Nézz meg minél több szakembert, és a munkássága legyen a meghatározó, ne pedig az ár.


Én akkor javaslom saját magad készíteni a weboldalad, ha
 még csak most indítod a vállalkozásod, és nincs 150-400 ezer forintod egy profi weboldalra, és megelégszel azzal, hogy az első 2-3 éved másodállásban végezd a vállalkozásod.

Ha mindezek után elég meggyőzőnek találtál, akkor remélem hamarosan az ügyfeleim között köszönthetlek. Kérj tőlem árajánlatot és elkészítek neked egy vevőszerző, minőségi weboldalt!

 

További hasonló blog cikkek!

Hogyan építs énmárkát?

Hogyan építs énmárkát?

Minden vállalkozónak van énmárkája attól a perctől kezdve, hogy a vállalkozását elkezdte, mert a márkaépítés azon dolgok összessége, amit mások gondolnak, mondanak rólad.

Építheted az énmárkád tudatosan vagy az énmárka szabályait nem követve. Ha az utóbbit választod, valószínűleg az a nehezebb út. Ebben az esetben nem építed az ismertséged, ügyfélköröd és kapcsolataid.
Ha eddig nem volt nagy hangsúlyban nálad a márkaépítés, akkor sem vagy lemaradva semmiről, bármikor dönthetsz úgy, hogy innentől kezdve komolyabban foglalkozol vele és olyan irányba tereled a rólad alkotott képet, amely hozzájárul a céljaid eléréséhez.

1. Saját stílusod alakítsd ki a kommunikációdban!
Versenytársaidtól megkülönböztető stílusban kell készítened videókat, szöveges tartalmakat. Mutatom, hogy milyen stílusokra gondoltam.

válassz.
Hivatalos ———————–vagy——————–Közvetlen
Professzor———————-vagy—————A vevő haverja
Magázol————————vagy———————-Tegezel
Szakértő————————vagy——————–Közvetlen
Szerény————————-vagy————–Nagy mellényű
Komoly————————-vagy———————Humoros

Valamelyik irányba húzzon el a stílusod! Az hogy én ilyen is és olyan is vagyok az nem jó, azt nem veszi észre senki. Ha a középutat választod, akkor unalmas, középszerű lesz a kommunikációd, ami a márkádat nem építi. Amelyik közelebb áll hozzád azt válaszd és abban a szerepben maradj végig!

Természetesen nem arról van szó, hogy mindig humorizálsz, ha stílusod a humoros. Vannak helyzetek, amikor komolynak kell lenni és fordítva, de túlnyomó többségben úgy kommunikálj, amelyik stílus igazán te vagy. Ha nem vagy biztos abban, hogy melyik stílust válaszd, mert mind a kettőt el tudod játszani, vagy nem tudod, hogy melyiket kedvelnék jobban a követőid, akkor kérdezd meg őket.

Minden témáról, amiről írsz vagy beszélsz, legyen meg a saját véleményed! Ne azt mondd, ami a szakmai válasz, hanem a saját, őszinte véleményed mondd el.

Így fog kialakulni a saját stílusod. Ha egy új hír a szakmádról, nem nyerte el a tetszésed, akkor mondd el! Légy dühös, fakadj ki annyira, mintha egy barátodnak panaszolnád el ezt. Nem azt mondom, hogy folyamatosan panaszkodj, hanem azt, hogy nagyon emberi magatartás, ha megnyílsz és a saját nézőpontod elmondod az adott dologról.

 

2. Ne mutass egy kicsivel se többet annál, ami vagy!
Amikor azzal vagizol, hogy neked milyen jó és mekkora nagy császár vagy, és mindezt úgy csinálod, hogy annak valójában a fele sem igaz, akkor azzal az énmárka-építés egyik fő bűnét követed el, azt, hogy nem vagy ÖNAZONOS. Ha úgy menőzöl, hogy nem mutatsz többet annál, amilyen vagy, az már jobban belefér, de akkor is azt javaslom, hogy a kommunikációd fő célja az értékadás legyen. Ha számodra nagyon fontos az, hogy megmutasd, milyen körülmények között élsz, akkor ezt nyugodtan megteheted, de nagyon fontos, hogy azt értékadással egészítsd ki.

Ha egyszemélyes vállalkozásod van, akkor ne kommunikáld az érdeklődőid, vásárlóid felé, hogy nagyvállalat vagy. Hidd el, nem fognak kevesebbnek nézni, ha te kisebb vagy, mint a konkurenseid. Mindennek megvan a maga előnye! Például nagyobb figyelmet tudsz szentelni az ügyfeleidnek, mert egy nagy cégnél legtöbbször csak ügyfélközponttal lehet kapcsolatba lépni, akik általában csak rögzítik a hibát, nem feltétlenül szakértői segítséget adnak. Olykor hosszabb az ügyintézés, körülményesebb kommunikáció, így elégedetlenebb az ügyfél.

3. Legyen egy fő küldetésed!
Ha megkérdezném tőled, hogy mi a legnagyobb eredmény, amit el szeretnél érni a szolgáltatásoddal, és hogy mit szeretnél, hogy megváltozzon az ügyfeleid életében akkor ezekre a kérdésekre egy egyértelmű, meggyőző választ kell tudnod adni. Egy olyan értékrendszert, kell kialakítanod, amivel közvetítesz egy olyan MIÉRT-et, ami cselekvésre sarkall, és amivel jobbá szeretnéd tenni a világot.

Elsőként azt javaslom, hogy az alábbi kérdések mentén indulj el, mert ezek segíthetnek neked abban, hogy körvonalazódjon a fő küldetésed.

– Miért kezdted el a vállalkozást?
– Miért pont ezt a szakmát választottad?
– Mit szeretsz legjobban a munkádban?
– Mi a legnagyobb eredmény, amit el szeretnél érni szolgáltatásoddal?
– Mi az, amit szeretnél, hogy megváltozzon az ügyfeleid életében?
– Mit fog pluszban eredményezni a szolgáltatásod? Pl: lefogy, egészségesebb lesz.
– Kiknek segítenél legszívesebben?
– Mi az, amit megváltoztatnál az iparágadban, mi az, amit te másképp fogsz csinálni?

Ezek a kérdések segítenek, hogy megfogalmazd, hogy mi a küldetésed, és mit kommunikálj, hogy a versenytársaidtól megkülönböztesd magad.

Az sem probléma, ha a végeredmény az lesz, hogy nagyon kis mértékben járulsz hozzá a világ jobbá tételéhez. A lényeg, hogy az ügyfeleidnek, olyan változást tudj Ígérni, ami szimpatikus lesz nekik, és szívesebben választanak téged, mint a versenytársad.

4. Ki kell alakítanod a márkád arculatát.
A márkádhoz ki kell választanod a főszíneid, amivel megkülönbözteted a reklám anyagaid, (szórólap, plakát, névjegykártya), és közösségi média posztjaid. Ezek a színek térjenek el a konkurencia arculati színeitől. Legjobb példának a mobil szolgáltatókat tudom hozni. A T-mobil színe a magenta, Vodafone színe a piros, és a Telenor színe a kék. A szín választás függhet az iparágadtól és a célközönségedtől is. A színekről itt írtam. A blog cikkben írok a weboldalakon használt színekről, és hogy milyen szín használata jellemző az iparágaknál. Emellett válassz egy jellegzetes formát, ami szintén segíti felismerni a márkádat. Pl kör, és íves alakban vannak a fotók a poszt képeiden és a weboldaladon is az ívesebb formák a jellemzőbbek. A megjelenésed legyen egységes és letisztult, vagyis nem túl csicsás, felesleges díszítő elemekkel teleaggatva. Legjobb választás, ha ezt egy webdesignerrel készítteted el, mert az arculatodnak olyan profinak kell lennie, mint a legjobb konkurensedének. Ha nincs meg az a színvonal nálad, akkor nagyon nehezen fogod tudni építeni az énmárkád, mert a konkurenseid árnyékában leszel, legalábbis megjelenés és design szempontból biztosan.

5. Online folyamatos jelenlét.
Online jelenlét alatt a közösségi média oldalt, a hírlevelezést és a blogolást értem. Blog oldaladra cikkek írása, heti, kétheti rendszerességgel ajánlott, de minimum havi 1 cikk azért nem árt. Közösségi média oldalakra (Facebook, Instagram, Youtube, Linkedin) heti minimum 2 poszt, de méginkább 2-3 javasolt. Email hírlevélnél a heti 1 levél ajánlott, de minimum a havi 1 legyen meg ,hogy ne feltsenek el.

Fontos: itt is érvényes a kevesebb néha több szabály. Inkább kevesebbet posztolj, de az minőségi legyen, minthogy minden nap kiraksz egy képet és ahhoz pár sort hozzáfűzöl. Minden posztod minimum 20-30 mondatot tartalmazzon. A Youtube videóid pedig 5-10 percesek legyenek minimum. Youtube videóknál ki kell tapasztalnod, hogy milyen hosszúságú videót néznek még meg a követőid.

 

Végül pedig, hogy mitől lesz még jó a személyes márkád.

– Szívből szereted azt, amit csinálsz.
– Jó szakember vagy.
– Tudod, hogy mi a célod a személyes márkaépítéssel.
– Hosszútávra tervezel.
– Önmotiváló típus vagy.
– Hiszel az értékteremtés fontosságában.
– Nem megfelelni akarsz a külvilágnak, képes vagy magad adni.
– Hajlandó vagy bizonyos fokig megnyílni az emberek előtt és beengedni őket a világodba.
– Nem félsz kimondani, amit gondolsz, elmondani a véleményed.
– Kitartó típus vagy.
– Nem riadsz meg a kemény munkától.
– Képes vagy a rendszerességre.
– Jól ismered a közönséged és nyitott vagy arra, hogy még jobban megismerd őket.
– A kudarcokon felül tudsz kerekedni.
– Tudod kezelni a kritikát.
– Hajlandó vagy fejlődni, változni, tanulni.
– Hajlandó vagy figyelni a közönségedre.
– Nem azért teszed, hogy híressé válj.
– Az önkifejezés örömmel tölt el.
– Tudod, hogy mik az erősségeid.
– Van stílusod.


Az énmárkaépítés egy soha véget nem érő feladat. Teljesen rendben van, ha időnként követsz el hibákat és nem tudod teljesíteni az összes pontot. Arra figyelj, hogy észrevedd és orvosold a hibáid. Javaslom, hogy folyamatosan tanulj az énmárka építésről, vagy kérj segítséget például tőlem. A lap alján lévő űrlap segítségével tudsz nekem üzenni.

 

További hasonló blog cikkek!

Honlap átalakítás, avagy milyen egy jó weblap?

Honlap átalakítás, avagy milyen egy jó weblap?

Egy coach ügyfelem weboldal átalakítását szeretném bemutatni. Mariann saját maga készítette a weboldlát Divi sablonnal. Laikusként olyan apróbb hibákat vétet, amik képes összezavarni az olvasót, és átláthatatlanak látni a honlapot, ami miatt gyorsan elhagyták a honlapját

Első dolog amiben legtöbben hibázni szoktak 
akik saját maguk készítik a honlapjukat.

A  főcím leírása. Legtöbbször ez az első mondat amit a látogatód elolvas. Ez van a honlapod legtetején, és ezt érdemes 2x-3x nagyobb betűvel írni, félkövér betűtípussal. Ide egy figyelemfelkeltő mondatot szoktunk írni. Ezt úgy kell elképzelni mint az újságok borítójára írt címsorokat. Az újságnak az egyik legfontosabb eleme  címsor. Statisztikák szerint az címsor adja el az újságok felét. Hihetetlenül hangzik. A válasz logikus. Az újságok címsora olyan nagy betűvel van írva, hogy azokat több méterről is könnyen el lehet olvasni, és olyan frappáns figyelemfelkeltő, mondatot írtak ki, hogy a folytatásra kíváncsi lett az olvasók többsége. Több méterről olvasva a címsort, odamennek az olvasók a polchoz és leemelik az újságot, hogy beleolvassanak. Ekkora ereje van a címsornak. 

A honlapod címsorának is ugyanez a feladata, hogy tovább olvassanak és az olvasód kíváncsiságát még jobban fokozza. Bizonyított tény az is, hogyha kíváncsiak vagyunk valamire akkor jobban figyelünk, több részletet megjegyzünk a szövegből, mintha csak érdeklődnénk, böngésznénk. Mariannak a régi címsoraz volt, hogy kezd itt. Most már tudod te is, hogy ez a címsor nagyon gyenge semmilyen hatást nem vált ki az olvasóból, és így  második mondattal kell kiváltanod azt amit az első mondattal kellett volna. A második mondat egy kicsivel kisebb figyelmet kap már, ezért az első mondatban a legnyerőbb a figyelemfelkeltés. 

Mariann hajtáslap oldala előtte. 

 

 

Mariann hajtáslap oldala átalakításom után.

2. gyakori hiba a weboldalakon a rosszul tagolt mondatok.
Nagyon sokszor a látvány
alapján döntünk arról, hogy valamit elolvassunk-e, márpedig egy összefüggő, megfelelő tördelés és formázás nélküli szöveg nem közvetít pozitív üzenetet. A zsúfolt szöveg azt közvetíti a látogatónak, hogy rengeteget kell olvasni azért, hogy picit is kibontakozzon a szöveg tartalma, ilyen esetekben pedig legtöbbször úgy dönt a látogató, hogy inkább nem kockáztat, és bezárja az oldalt.

Címsorokkal és 4-5 soros leírással tagold a szövegeid. Ez mellett használhatsz ikonokat, képeket.

 

Mariann oldala előtte.

 

Mariann oldala szerkesztésem után.

 

 

3. tipikus leggyakoribb hibánk említeném a helytelen színek használatát a weboldalakon.
V
agy túl sok színt használnak az oldalon, vagy megfelelően 2-3 színt, de azok nagyon hasonlóak. A stílusos, szép színhasználaaz, ha 2-3 féle színt használsz és megvan a kontraszt köztük. Az egyik világosabb a másik sötétebb, vagy az egyik szín meleg színtípus, a másik pedig hideg színtípus. 

 Nézzünk erre is egy példát.
M
ariann oldala amikor saját maga szerkesztette. 

Itt 4 szín szerepelt világoskék, sötétkék, zöld, piros. Leginkább a világoskék és a sötétkék ami elrontja designt. Gyakori, hogy valaki háttér színnek is 3-4 féle háttér színt használ a weboldalán. Háttérszínnek is 2 szín használatát ajánlom. 

 

 

és az átalakításom után 2 színt használtam a zöldet, a világos kéket, a címsorok alatt, és az alapszín pedig a fehér. 

 

 

4. Súlyos hibának mondanám azt, hogy a weboldalakon nehezen megtalálható az elérhetőségek és nem kattinthatók.
Nem csak 
a kapcsolat oldalon a helye az elérhetőségnek. Elérhető legyen a telefonszámod, email címed, boltod címe nyitvatartása főoldalon és minden aloldalon is. Ügyelj arra is hogy Mobilon kattintható legyen a telefonszámod, email címed és laptopon, pc-n pedig az email címed legyen kattintható. Ez mellett pedig tüntesd fel a social media elérhetőségeidet. 

5. Végzetes hiba, ha nincs egyértelmű call to action a főoldalon.
Alapvető hibája sok weboldalnak, hogy nincs rajta egyértelmű cselekvésre buzdítás –  “call to action”. Hiába van a weblapnak nagy látogatottsága, ha nem ösztönözzük az olvasókat cselekedetre (pl.: “Rendelje meg most!”, “Hívjon most, Iratkozz fel a hírlevélre!”, stb.), akkor elveszíthetjük őket.

Mariann céljaz volt a honlappal, hogy jelentkezzenek őhozzá egy rövid ingyenes konzultációra. Erre a saját maga készített verzióban nem utalt . Az új verzióbaa főoldal alján létrehoztam erre egy részt. Mert ha valaki végig pörgeti a főoldalt, akkor már rögtön találkozzon egy jelentkezés résszel. A látogatóidnak a 40-60%-a főoldalt görgeti végig csak, és ha itt nem talál jelentkezés űrlapot, elérhetőséget, akkor kilép az oldalról. 

Ez a rész most így néz ki Mariannál. A 3 ikonos rész jelentkezés, konzultáció, és akcióterv. Jelentkezés leírása, hogy hogyan tudsz jelentkezni őhozzá, konzultáció, hogy a konzultáció hogyan fog kinézni, miről fog szólni, és az akcióterv pedig, hogy mit kapsz a konzultáción milyen tudással, tapasztalatokkal távozol a konzultációról. Egy ilyen meggyőző leírás után pedig jelentkezéshez egy űrlapot készítettünk amivel gyorsan egyszerűen lehet jelentkezni a konzultációra. 

 

 

6. Utolsónak a sorba az ssl biztonságot említeném meg.
Az SSL tanúsítványok arra szolgálnak, hogy létrejöhessen egy biztonságos, titkosított csatorna a látogató és a szerver között. Bizonyos információknak, mint a hitelkártya adatok, fiókbelépéshez szükséges adatok és egyéb kényes információk adatait nem közli a rendszer a weboldal tulajdonossal. Így teljesen biztonságban vannak a bank- hitelkártya adataid. A webáruházaknál ez már kötelező beállítás a weboldalaknál ahol nincs  bank- hitelkártya fizetési beállítás nem kötelező, de ajánlott mert ezzel is hitelesebbnek tűnik az oldalad.

További 33 tipikus hibákról pedig írok egy másik  blog posztomban ITT

 

Itt  végén pedig bemutatom a két weboldalt teljes egészében előtte utána, hogy mennyit fejlődött az oldal, hogy átláthatóbb, könnyeben értelmezhetőbb, részletesebb, bizalomkeltőbb, szebb lett, és egységes design lett kialakítva az oldalon.

 

   

További hasonló blog cikkek!